Időről-időre, még nemzetközi szinten is előtérbe kerülő Souval sztori.
A Souval dilemma: 1-es kép Souval cége 2003-ban. Bécsben legalább három címen tartott fenn boltokat, az utolsó székhelye 2016-ban zárt be.
Sok Fórumon szóba kerül, miért lényegesen olcsóbbak egyes ( nem mindegyik ) Souval háborús termék, mint más gyártók termékei.
A kérdése adható válasz eléggé összetett, ezért több részre kell bontani ahhoz, hogy könnyebben megértsük.
Rudolf Souval, Wien köztudottan egy bécsi gyártó volt. Mint oly sok gyártó esetében megfigyelhető a Harmadik Birodalom idején a gyártó neve már csak tradicionális okokból, vagy egyszerűen marketing szempontból lett meghagyva, mivel a vásárlók ezekkel a gyártónevekkel azonosultak, és vásároltak bizalommal tőlük. Sok gyártó a mai napig is működik, hiszen ugyanúgy fém termékeket ( ékszerek, edények…stb ) gyártanak, mint a háborúk előtt.
Nagyon jó példa erre Carl Poellath, Schrobenhausen, aki az 1700-as évek végén élt, és ékszerészként dolgozott.
https://www.poellath.de/en/
De kanyarodjunk vissza Souval cégéhez.
Mit jelenthetünk ki Souval cégéről a mai tudásunk alapján:
Amit biztosan kijelenthetünk az az, hogy rossz hírét nem a háborús termékei miatt, hanem a háború utáni termékpalettája miatt érdemelte ki, melyeket ugyanúgy horogkereszttel gyártott, és átverte velük a vásárlókat.
Habár Souval elég széles palettán mozgott a Harmadik Birodalom kitüntetéseinek beszállítása terén, azonban nem birtokolta az egész piacot, pedig háború utáni termékei ezt sugallhatják.
A II. Világháború idején gyártott harci kitüntetéseket, de nem gyártott politikai jelvényeket, kitűzőket, Német Kereszteket, és Lovagkereszteket sem. Háborús termékei ugyanolyan jó minőségűek, mint más gyártóké, azonban Souval nem gyártott korai alumínium és tombak termékeket, a színtartásuk nem annyira jó, 90%-uk nem bírta ki az idő próbáját, mint ez más gyártóknál arányaikat figyelembe véve pont fordított a Souval termékekkel, de nem szabad elfelejteni, hogy 10%-uk csodálatos módon szinte, vagy verdefényes állapotban megtartotta a színét. Ezek a minőségi Souval termékek. Heer jelvényei tipikus, úgynevezett bécsi-formát mutatnak, ami azt sejteti, hogy a bécsi gyártók azonos verőtöveket használtak, a bécsi gyártók egymással fuzionáltak, így csökkentve a fejlesztésekkel kapcsolatos kiadásaikat. Amíg a verőtő előlapja azonos, vagy szinte azonos, a hátlapok és azok szerelvényezési már a gyártókra jellemzőek.
Vaskeresztjeik is érdekesek. A 2-es képen jól látszik, hogy Souval egy egyedi megoldást alkalmazott a kereten, mégpedig azt, hogy a keretszárak találkozásánál egy úgynevezett “bajusz”, vagy mások inkább “gerinc” néven emlegetik. Souval Keresztjei ismertek, mint “Full Souval” és az öszvér Souval termékek: Souval keretben Maria Schenkl, Wien mag, Friedrich Orth, Wien mag, vagy a keret tartozik az említett gyártókhoz.
Azonban, a háború utáni Souval Lovagkereszt már nem tartalmazza a Souval ‘bajuszt”, vagy “gerincet”. Miért nem?
Ausztria megszállása 1945-től, a Vörös Hadsereg benyomulásától, egészen 1955-ig, az osztrák államszerződés aláírásáig tartott.
Bécs felszabadítása után a Vörös Hadsereg tovább nyomult nyugat felé, miközben nyugatról, és északról a szövetséges csapatok is behatoltak Ausztria területére. Még folytak a harcok, az új ideiglenes kormány újra hatályba helyezte a szövetségi alkotmányt.
A II. Világháború befejeztével a győztes nagyhatalmak csapatai elfoglalták és egy évtizeden át megszállva tartották a négy megszállási övezetre osztott Ausztriát. Ausztriára a háború után nem Németországgal együttműködő, hanem Németország által leigázott államként tekintettek. Ez a magyarázata annak, hogy az ország megtarthatta 1938-as határait, és kártérítést sem kellett fizetnie.
Egy kommunista irányítású hatalomátvételi kísérlet ( Koplenik-puccs ) kudarca után 1955-ben a Szovjetunió bejelentette, hogy hajlandó kivonulni, de cserébe meg kell tiltani Ausztriának a Németországgal való gazdasági és politikai egyesülését, és az újra felfegyverzést. Németországot pedig kötelezni kell, hogy lemondjon minden Ausztriát érintő igényéről. Ezzel a nyugati szövetségesek is egyetértettek. 1955. május 15-én Bécsben aláírták az államszerződést, melyben az ország visszakapta szuverenitását. A megszállók kivonulása után Ausztria örökös semlegességét alkotmányban rögzítették.
Szóval, Ausztria, és ezen belül is a bécsi gyártók 1945-1955 között nem dolgoztak. Maria Schenkl és Friedrich Orth el is tűnt a történelem süllyesztőjében. Logikus, hogy 1945. május 8 után Souval sem tudhatta, hogy 1955-ben a szovjetek majd szépen kivonulnak.
Ettől kezdve elég sok a spekuláció, hogy mi történhetett a háború utáni évtizedekben.
Mivel a háborús verőtövek nem egyeznek a háború utáni ( 1955 utáni ) verőtövekkel, így bátran kijelenthetjük, hogy a háború utáni Souval termékek nem háborús verőtövekkel, és semmiképpen sem háborús alapanyagokból készültek. Ezt csak azért mondják egyesek, mert a birtokukban lévő Souval másolatokat fel akarják értékelni egy esetleges későbbi eladás során. Souval készített egyedül olyan 1957-es kitüntetéseket, vagyis inkább átalakított, melyekről levágta a horogkeresztet. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy az 1957-es rendelet értelmében új verőtövekkel kellett készíteni az 1957-es változatokat, az nem volt opció, hogy a raktáron maradt tételeket a gyártó anyagtakarékossági okokat figyelembe véve egyszerűen “nácitalanítsa” és így értékesítse a Bundeswehr-en keresztül.
Tehát, a háborús gyártásának raktáron maradt tételeit átalakította horogkereszt nélküli “Bundeswehr” változatra, vagyis a Bundeswehr-nek már eladható változatra. Souval 1957-es Vaskeresztje az úgynevezett “Blanc Core” az üres magvas változat, melyre még a tölgyfalomb sem került fel.
Souval ráadásul elég sok Steinhauer & Lück 1957-es részelemet épített be háború utáni kitüntetéseibe, mivel a Bundeswehr 1957-es első sorozatában részt vett, S&L részelemekből összeállított termékpalettájával.
Souval lépése:
Souval cége egy, a háború utáni, az életben maradásért való küzdelem egyik igen fontos döntését hozta meg. Ugyanis rájött arra, hogy a megszálló erők ( nemcsak amerikai ) érdeklődést mutatnak a horogkeresztes termékek iránt. Ezek lettek a Souval-féle ajándéktárgyak. Ezen kívül észrevette, hogy a hazatérő veteránok igényt tartanak a táborokban tőlük elkobzott kitüntetéseik pótlására, és nem utolsó sorban megjelentek az első relikvia gyűjtők és kereskedők, akik elkezdték vásárolni a horogkeresztes “relikviákat”. Ebben a műfajban Souval, mint bécsi gyártó egyed uralkodó volt, Németországban pedig Steinhauer & Lück, Assmann & Söhne, és Wilhelm Deumer szállt be a bizniszbe. Ez utóbbi három mindegyike Lüdenscheid-ben székelt és a Bundeswehr beszállítói lettek.
Souval és Steinhauer & Lück esetében a két időszakot különböztetünk meg, amikor termékei horogkeresztet tartalmaztak:
1. Háborús kompatibilitás időszaka – termékei jól mutatják és követhetőek az úgynevezett “háborús gyártás “ujjlenyomatai”
2, késői háború utáni gyártás – más verőtővel készült termékek – lásd S&L ‘B’-keretes Lovagkeresztjei, a lentebb látható Souval termékek a teljesség igénye nélkül, melyeket sosem gyártott 1939. szeptember 1 és 1945. május 8 között.
Hangsúlyozni kell, mert nagyon fontos, Souval háború utáni gyártása késői, mert 1955-ig szovjet megszállás alatt volt Ausztria.
Souval és Steinhauer & Lück együttműködése az 1957-es Bundeswehr sorozat indulásakor kezdődhetett, majd folytatódott a közös project, a “pult alól” eladásra szánt háború utáni másolatok terítésével. Souval először az 1957-es termékein kezdte el használni az ‘L/58’-as háborús gyártó – L/- kódját, amit aztán előszeretettel beütött, de nem mindig a háború utáni horogkeresztet tartalmazó termékeibe is. Sőt, külön érdekesség, hogy ismert egy kisebb háborús – raktáron maradt sorozat, melyek még a háborús ‘R.S.’ Kancellária kódot tartalmazzák, majd valamilyen okból a háború után felül bélyegezte az ‘L/58’-as privát eladású kódjára. Feltehetőleg ezzel a lépésével megkönnyítette magának a rendszerezést, és a nyomon követhetőséget. Souval háborús termékei ismertek, melyek háborús – kopott S&L verőtövekkel készültek, majd Souval beütötte ‘L/58″-as kódját. Az a mai napig nem világos, hogy S&L szerelte össze háború utáni termékeit és Souval csak gyártó jelezte magának, vagy S&L eladta a részelemeket Souval-nak, és Souval szerelte össze + gyártójellel is ellátta őket.
Gyakorlatiasan megközelítve a témát, Steinhauer & Lück oldaláról tekintve Souval egy hatékonyan működő alvállalkozója lehetett, és ez okozhatta a jól működő fúziót a két cég között, ami azért valljuk be nincs túl közel, hiszen a két város távolsága egymástól 712 kilométer.
Úgy tűnik, 1955 után Souval, mint alvállakozó lett előtérbe tolva a “védett” ausztriai zónában, és a “csendes német partnerek” sokszor a szürkeség homályában maradtak, akik alapanyagokkal látták el Souval cégét.
Az időrendi sor nyomon követhető, és az sem lehet véletlen, hogy az 1970-es években miért pont Johannes Floch bécsi hamisító vette át a hamisítványok gyártását ( talán az evolúció következő lépéseként ? ), aki ugyanolyan profi módot tisztában volt azzal, hogy 1945. májusáig melyik gyártók milyen kitüntetéseket gyártottak, milyen termékeket hagyott jóvá a Kancellária, ezek közül melyek kerültek gyártásra és melyek már nem.
Gondolhatunk itt ravasz összeesküvési elméletekre, azonban ez csak színtiszta üzlet volt. Hiszen Ausztriára nem vonatkoztak azok a tilalmak, melyek Németországra igen.
Szerintem ezzel a nem túl rövidke cikkel rendbe tettük a háborús és a háború utáni gyártás időszakát, és azt hogyan kell kezelni és besorolni ezeket a termékeket az őket megillető helyükre.
