A sumérok készítették először, sőt a folyékony kenyér elnevezés is tőlük származik. Ugyanis a gyömbérrel, fahéjjal és babérlevéllel ízesített italt savanyított kenyér erjesztésével készítették. Gabonából először a babilóniaiak főztek sört, és a legrégebbről ránk maradt teljes törvénykönyvben Hammurapi király úgy rendelkezett, hogy fojtsák vízbe azt, aki hígított sört mér.
Európában elsősorban a kelták és a germánok voltak a mesterei. A Stein-ek a XIV. századi Németországból származnak. A pestis és a légy inváziók következtében Németország olyan törvényeket hozott, amely előírja az italgyártóknak azt, hogy az italtartályokat és tartókat egészségügyi okokból le kell fedni.
Magyarország első sörfőzdéje 1848-ban létesült Pécsett.
A Stein szó német eredetű. A szó etimológiája ‘Stein Krug’ – ‘Kő kancső/bögre’, vagy ‘Steingut’ – kőből készült termékek/kő áru, melyek kőből, kerámiából, csontból, fából, kristályból, ezüstből készültek. Oldalfalaikat motívumokkal, harci jelenetekkel, istenekkel és egyéb hagyományos, regionális , figurális dekorációkkal/jelenetekkel díszítették. Később fogantyúkkal és fedelekkel látták el őket.
Ugyanebben az időben a fazekas technológiák tökéletesítése az agyag kiégetési hőmérsékletének emelésével elkészíthették a ‘kő edényeket’. Így a következő 300 év során jelen voltak a mindennapokban. A XIX. század végére a Stein szó mindig az európai korsót jelentette. A söröskorsók történetébe később más nyersanyagok is bekerültek. Ez különösen Angliára volt jellemző. Az üveg, a porcelán és az ezüst felhasználásának több száz éves hagyománya van. Az évszázadok során számos díszítő stílust és technikát fejlesztettek ki, amely további változatosságot vitt a korsók és felhasználóik életébe. Gyártásuk főleg Németországra és Angliára volt jellemező, ahol erre külön kézműves iparág épült fel.
Legkorábbi ón ötvözet ivóedényt Egyiptomban találtak amelyen a becslések szerint az időszámítás előtti 1350-1580-ból származik. Angliában pedig egy időszámítás szerinti 200-ból származó hasonló edényt találtak, melyet a rómaiak használtak. Azonban, széles körben csak a XIV. században vált népszerűvé.
A söröskorsók azért olyan vastag oldalfalúak – hasonlóan a fémből és a metszett üvegből készült korsókhoz -, hogy idő előtt ne ne melegedjen át bennük a habos nedű, mert a langyos sörnél kevés kiábrándítóbb dolog létezik. Sok közülük azért kapott díszes fedelet, hogy az italban lévő szén-dioxid ne illanhasson el belőle, illetve a sörkertekben, fák árnyékában fogyasztott sörbe véletlenül se hullhasson levél, vagy bármi más szennyeződés.
