Bernhard Rogge briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvénye:
Az Andreas Thies Aukciósház 2018. május 7-8-i számában megjelent, hogy aukcióra bocsátja Kapitän zur See ( később ) Konteradmiral Bernhard Rogge briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvényét.
A téma szakértői szerint 100%-ban megállapítható, hogy az aukcióra bocsátott briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvény az adományozási dobozával együtt valóban eredeti, Rogge adományozásához köthető, és a képek szerint ( a kitüntetés részletei arra utalnak ), hogy C.E. Juncker, Berlin cégét kérhették fel ennek a kitüntetésnek az elkészítéséhez.
A képek a HK retusálása miatt több briliánst tartalmaznak a jelen pillanatban, mint kitakarás nélkül. A kitakarás nélküli képek, majd a web-shop / Relikvia Kisokosában megtekinthetők.
Habár, Rogge 1941. december 31-én vehette át a kitüntetést, az egyetlen olyan fotó, melyen Kisegítő Cirkálót visel, nem állapítható meg, hogy ez a szabványos, vagy már a briliánsokkal ékesített változat lehet, de úgy tűnik, ezt a legmagasabb fokozatot nem viselte.
A csavaros hátlapos briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvény.
Gordon Williamson, a War Badges of the Kriegsmarine című könyvében bemutatott egy csavaros hátlapos briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvényt, mely nagy hasonlóságot mutat a tűzős változattal, C.E. Juncker, Berlin formavilággal rendelkezik, csak a horogkereszt valamivel kisebb.
A csavaros hátlapon a gyártójel bár M. Hansen. Ez a csavaros hátlap megoldás jól ismert az I. Világháborús kiskereskedelmi viszonteladó M. Hansen Vaskereszt 1. osztályainak hátulján látható csavaros hátlap kialakítású Keresztjein.
Szakértők egyöntetűen egyetértenek abban, hogy ez a kitüntetés egykoron tűzős hátlap szerelvényezésű volt, ami a viselés következtében letörhetett, vagy az adományozott átalakítást rendelt meg, így a szerelvényezést lecserélték.
Ez a csavaros hátlapos briliánsokkal ékesített változat is Rogge-hoz köthető.
Don Frailey, a néhai neves militária gyűjtő az 1970-es években meglátogatta Rogge-t, és lefényképezte ezt a kitüntetést. Ezt megelőzően nem tudott az akkori gyűjtőtársadalom arról, hogy Rogge, az egyetlen adományozott birtokában két darab briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvény van.
Ez utóbbi csavaros hátlapos változat, mely végül Don Frailey gyűjteményébe került, ahogy már fentebb szóba került, Juncker részletekkel rendelkezik, ugyancsak két-részen megoldás – tehát a földgömb szegecselve lett az alaplapra. Sajnos, Gordon Williamson kimondottan rossz fotókkal publikálta ezt a kitüntetést, így a részletek és a színvilág nem sikerült a legjobbra.
A fentebb bemutatott egyetlen tűzős változat jelenleg Peter Tamm hamburgi Maritime múzeumában került, ahol 2015-ben még nem lett bemutatva, azonban a csavaros hátlapos 2015. februárjában szintén feltűnt Peter Tamm hamburgi Maritime múzeumában.
Ami kimondottan érdekessé teszi ( nemcsak ezt a kitüntetést ), hanem oly sok más relikviát, az az, hogy sok esetben a háború után eltűntek – akár évtizedekre is -, majd egyszer csak valahonnan előkerültek. Az előkerülésükről sok esetben az eladó és/vagy a vásárló nem akar információkat kiadni, így sok részlet a múlt homályába vész. Ebben az esetben az az érdekes, hogy Nimmergut a Rogge-hoz köthető tűzős változat már 1958. március 5-én publikálta, majd 2001-ben újra, Klietmann 1981-ben publikálta. Mindkét publikáció Nimmegut első fotói alapján készültek, szemmel látható, hogy a kitüntetés állapota lényegesen nem változott, így jó helyen, megfelelő környezetben lehetett tárolva. De hol és kinél lehetett oly sok éven át?!
A Wolfe-Hardin gyűjteményben lévő briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvény már számos publikációban megjelent. Többek között Gordon Williamson: “War Badges of the Kriegsmarine”, Sascha Weber és Skora: “The Kriegsmarine Awards”, Robin Lumsden: “Medals and Decorations of Hitler’s Germany”, hibás leírással azt állítva, hogy az egyetlen ismert és fennmaradt példány.
Azonban, van egy kis gond ezzel a változattal. A formavilág Souval-szerű részleteket tartalmaz, előlapja nem hasonlítható össze a két Rogge-hoz köthető Juncker típussal. Mivel ebből a típusból több is ismert, esetenként a hátlap szerelvényezés változik ( tűző keskenyebb-szélesebb, beakasztókampó formája, zsanér kialakítással, apró különbségekkel a belső vágásokban….stb ), így megállapítható, hogy a többségüket ugyanazzal a célszerszámmal készítették.
Az is megfigyelhető, hogy a hajó orrban álló viking és a földgolyó borzalmas hiányosan kidolgozott, főleg úgy, hogy a legmagasabb presztízs értékű kitüntetésnek szánták a Kisegítő Cirkáló Jelvények között. És nem utolsó sorban elég sűrűn előkerül.
Azt, hogy ezeket Souval cége készítette-e, vagy más hamisító, azt nehéz megmondani.
Az 1-es és a 2-es képen ( előlap-, hátlap ) egy tipikus háború utáni Souval termék látható. Ennek a változatnak bár a hátlap kialakítása kikönnyített, ettől függetlenül rengeteg háború utáni Souval másolat hátlapja az úgynevezett ‘Flat-back’ megoldással készült. Előfordulhat, hogy ez egy későbbi változat.
Az sem tiszta, hogy Souval maga készítette ezeket a termékeket, vagy megrendelte őket egy harmadik féltől, esetleg egy alvállalkozótól.
Ami miatt határozottan ki lehet jelenteni, hogy a Wolfe-Hardin/Lumsden/G. Williamson/S. Weber-Skora által bemutatott briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvények Souval hamisítványok az az, hogy az előlap formavilág azonos, és semmiféle egyezést nem mutatnak a Rogge-nak tulajdonított két eredeti Juncker termékkel.
Egyes vélemények szerint a Wolfe-Hardin gyűjteményében lévő típus azért lehet eredeti, mivel Juncker-stílusú beakasztókampót tartalmaz.
Az a baj, hogy egyes kitüntetések az 1960/70-es évek nagy gyűjtőnek tulajdonából kerültek át a következő generációs nagy gyűjtőkhöz, így sok esetben a gyűjtőtársadalom egy része igyekszik ezeket a kérdőjeles kitüntetéseket, vagy már német relikviákat eredetiként tekinteni.
Például, az egyik ilyen kitüntetés Colonel Dodkins gyűjteményében volt, amit egy 1987-es árverésen Adrian Forman vásárolt meg.
Jogos ellenvélemények szerint, attól, mert egy beakasztókampó hasonló a háborús Juncker termékekhez, még önmagában nem elég, mivel a hasonlóság a formában ki is merült. A hajtása és az egyfajta ferdesége nem mutat egyezést Juncker beakasztókampójával.
Amennyiben Dodkins kitüntetése lenne eredeti, akkor a Rogge-nak adományozott lenne a hamisítvány, ami azért valljuk be kizárt, sőt Frailey állítása a Rogge-nál történő fotózástól kezdve sokkal hitelesebb. Kicsi az esélye annak, hogy Erich Raeder egy maroknyi kitüntetés elkészítésével több gyártót bízott volna meg. Frailey kitüntetése jobban is illeszkedik a háborús gyártás követelményeihez, és a háborús stílusjegyeknek.
Ennek ellenére az is tény, hogy nehéz megkülönböztetni a háború utolsó időszakának termékeit, a korai 1950-es évek hamisítványaitól és másolataitól.
A pro-, és kontra érvek ütköztetése során az is bebizonyosodott hogy Dodkin ezredes gyűjteménye sok hamisítványt tartalmazott, amire az 1987-es aukciós katalógus rá is világított.
A pletykák szerint Dodkins számos darabját Berlinben állomásozva szerezte be a II. Világháború végén. Ami szintén biztos, hogy az 1987-es árverésen az ő briliánsokkal ékesített erősen kérdőjeles Kisegítő Cirkáló Jelvénye £4,300-ért + 10%-os jutalékért kelt el. Így ez a vonal – a vásárlóval az élen érthető, hogy ragaszkodik egyfajta eredetiséghez, ami azonban a tények hiánya tekintetében elég nehezen bizonyítható. A hitelesítés akkor a publikációkban rejlett, így 14 évvel később Lumsden be is tette ezt a jelvényt a könyvébe.
A képek arra is rávilágítanak, hogy a Dodkin/Lumsden és a Wolfe-Hardin gyűjteményében látható két jelvény a hátlap felől nézve nem azonos. Mások a kivágási körvonalak….stb.
A Wolfe-Hardin-féle kitüntetés Gordon Williamson “War Badges of the Kriegsmarine” 2010-es könyvéből. Egyértelműen eltérő részletekkel rendelkezik, mint a Dodkin-féle változat, azonban az is egyértelműen megállapítható, hogy ugyanazzal a verőtővel készültek. A felületi textúra, a verőtőhibák arra figyelmeztetnek, hogy ezek a jelvények öntöttek, nem pedig préseltek. A kisebb eltérések lehetnek a késztermék végső fázisában történő finom reszelés következményei is. De ezt, ilyen képek alapján nehéz megállapítani.
A nagy kérdés továbbra is megválaszolatlan: Egy adományozott esetén, még ha a Wehrmact több adományozottra is számított, miért kötöttek volna több gyártóval is szerződést egy erősen limitált kitüntetés típus gyártására?!
Nos, a válasz igen egyszerű: Ezeket a jelvények a gyűjtői igényekhez igazodva, a militária piacokra szánták.
A háború előrehaladtával további négy Tölgyfalombos kaphatta volna meg a briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvényt. Azonban biztosra vehető, hogy Raeder is tisztában volt azzal, hogy nem lesz szükség több száz darabra.
Ellenben, még ha a három Tölgyfalombos meg is kapta volna a briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvényt, akkor is a Rogge adományozással kellett volna egyezést mutatnia, nem pedig a Souval-stílussal.
1) Kapitän zur See Ernst-Felix Krüder – a Pingvin parancsnoka. Posztumusz Tölgyfalomb adományozás, miután 1941. május 8-án a HMS Cornwall elsüllyesztette.
2) Kapitän zur See Bernhard Rogge – az Atlantisz parancsnoka. 1941. december 31-én adományozott Tölgyfalomb.
3) Kapitän zur See Helmuth von Ruckteschell – a Widder és a Michel parancsnoka. 1942. december 23-án adományozott Tölgyfalomb.
4) Konteradmiral Otto Kähler – a Thor parancsnoka. 1944. szeptember 15-én kapta meg a Tölgyfalombot.
Ezek az adatok jól rávilágítanak arra, hogy Raeder pontosan fel tudta mérni hosszú távra a szóba jöhető adományozások számát.
Amennyiben a briliánsokkal ékesített Német Kereszt Arany fokozatokra gondolunk, azokból sem készült több száz darab, pedig talán az indokoltabb lehetet volna a háború előre haladtával.
A Souval-sztori:
1979. március 27-én a Ludington Daily News cikket közölt le az amerikai légierőnél szolgáló Gayle W. Dinsmore őrmesterről és az ő Harmadik Birodalmi gyűjteményéről, aki a Nyugat-németországi Sembach amerikai légibázison teljesített szolgálatot. Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a német relikviák világába.
Azonban, akkor még kevesen tudhatták, hogy a Páncélos Rohamjelvényeknek sosem készült 1945. május 8-a előtt 200 bevetéses változata.
Így Dinsmore őrmester sikeresen vásárolt minimum egy Souval Páncélos 200-as másolatot, és a rossz minőségű kép alapján úgy tűnik, többek között szintén sikeresen ráfutott egy másolat Souval briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvényre is. Feltehetőleg sok más tétele mellett a Bandaharcos Jelvénye sem jó.
Angolia: “Die Kriegsmarine”, Volume 2, 114. oldalán bemutatta az angol gyűjtő Michael Xilas briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvényét. A hátlap képek szépen rávilágítanak arra a tényre, miszerint az 1970-es években kiadott Angolia könyvben, majd a 2010-ben kiadott Weber/Skora könyvben látható ( 866-dik oldal ) példány a kivágások és öntőforma hibái alapján ugyanazok. Tehát, ezek a hamisítványok évtizedek óta keringenek gyűjteményekben.
3-as és 4-es kép: Adrian Forman gyűjteményének kitüntetései az 1980-as évek közepéről, azért könnyen beazonosíthatók, mert a fotózáshoz egy blombával ellátott madzagot tett rá a jelvényeire, a blombán ‘F’ betűvel, mellyel jelölte, hogy a gyűjteményéből származik.
Az 5-ös és a 6-os képen Christopher Ailsby, a ‘The Kriegsmarine című könyvében mutat be egy hasonlót ( feltehetőleg nem ugyanazt, mivel a viking hajó – szemből nézve bal oldalán 2 hullám látható / Forman jelvényén ugyanott 1 hullám ), ellenben az öntési hibák a vitorlán azonosak.
Angolia, Forman, Ailsby, Klietmann, Weber/Skora, Gordon Williamson és a többi író, aki publikálta a másolat briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvényeket sosem hivatkoztak arra, hogy ezek a jelvények bármilyen módon is köthetők lennének a Rogge hagyatékhoz. Kizárólag azt mutatták be, hogy léteznek és eredeti-korabeli termékek. Ezek a jelvények viszonylag jól visszakövethetők az 1970/80-as évekig, azonban, mivel Dodkins és a többi veterán amerikai katona sosem tett említést a beszerzés időpontjáról és helyéről, feltehetőleg a beszerzési forrásuk ugyanaz lehetett, mint az amerikai Légierő őrmesterének, Dinsmore esetében. Ezek a katonák akarva-akaratlanul tele vásárolták magukat hamisítványokkal, melyek aztán eredetiként kerültek be először az USA, majd az európai gyűjtői “véráramlatba”. Ebben pedig nagy szerepet játszottak a korai ismeretterjesztő könyvek.
És ne felejtsük el, hogy a Rogge hagyatékban látható tűzős és átalakított csavaros hátlapos Juncker forma, két-részes megoldás, amíg a többi a lényegesen egyszerűbb egy-részes kialakítás, részlet hiányokkal, öntési hibákkal, Souval-formavilággal.
Raeder admirális úgy tűnik nem adott le a Rogge-féle adományozáson kívül más gyártónak megbízást a háború végéig a briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvény gyártására.
Jörg Nimmergut mega művében, a “Deutsche Orden und Ehrenzeichen”1958-ból, a 2370-71. oldalon bemutat egy briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvényt. Ugyanazt, amit később, 1981-ben Klietmann is publikált.
De ezúttal ez a kitüntetés két-részes, a leírása pedig a következő:
“Ezt a kitüntetést 1958. március 5-én Rogge admirális küldte el hozzánk fotózásra. Klaus Patzwall 1987-ben lefotózta Rogge háborús átalakítású változatát is, mely ugyancsak fémjelzett ‘900’-as ezüst, mint ez a kitüntetés. A tűzős változat adományozási dobozban van. Az adományozási doboz mérete (80,0 x 95,0 mm). A doboz színe a haditengerészeti kék.
A horogkereszt 15 darab gyémántot tartalmaz. A horogkereszt hátlapja kis méretű lyukakat tartalmaz, mely feltehetőleg a gyémántok pontos és tartós beágyazásást szolgálta.”
A korabeli és a modern szakértői vélemények tükrében napjainkra 1005-os pontossággal megállapítható, hogy a Rogge-hagyaték részét képező 2 darabn ( tűzős és átalakított csavaros hátlapos kivitelezésű briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvény az eredeti, feltehetőleg C.E. Jucker, Berlin által gyártottak, melyekben a gyémánt kövek megfelelnek az eredeti briliánsokkal ékesített U-Boot Jelvény gyémánt vágási és beágyazási – korabeli technológiájával, amíg a többi Souval-forma mindegyike zafír és/vagy rubin drágaköveket tartalmaz, teljesen eltérő beágyazási technológiával.
A történet egészét figyelembe véve az is megállapítható, hogy a Rogge-hagyaték történetét már az 1970-es években Patzwall és Nimmergut is ismerte, és a történetük visszakövethető egészen addig, amíg az 1970-es években Don Frailey meglátogatta Rogge-t az átalakított briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkálójának fotózása miatt.
Az Andreas Thies aukciójában értékesített csavaros hátlapos kivitel Peter Tamm hamburgi Maritime magán múzeumában került kiállításra. Állítólag a tűzős kivitel is oda került.
Konklúzió:
Az eddig előkerült adatok birtokában kijelenthető, hogy kizárólag a 2 darab Rogge-hagyatékban lévő briliánsokkal ékesített Kisegítő Cirkáló Jelvény az eredeti ( tervezési és kivitelezési jellemzők alapján valószínűleg Juncker termékről van szó ), a többi Souval-, és esetleg más gyártók másolata és hamisítványa.
A megkérdőjelezhetetlen egyezések
