Az M.J. Hummel figurák története
Bertha Mummel 1909-ben született Bajorországban, egy festői bajor kisvárosban, Massing-ban. Édesapjának hét gyermeke és egy textil üzlete volt. A legkisebb gyermek igen korán meghalt. A nagyon élénk, és mindig vidám Bertha a harmadik gyermekként született a családba. Egészen kis korától kezdve szenvedélyesen rajzolt, alig hatéves volt, amikor az I. Világháborúban harcoló édesapjának elküldte az akkor született kistestvéréről készült rajzát, hogy legalább ezt láthassa az édesapja, ha már nem lehet otthon. Az iskolában kacagtató karikatúráival és portréival aratott nagy sikert, osztálytársai pedig gyakran kérlelték: “Rajzolj le engem is, Bertha!” – és ő szívesen tett eleget a kérésüknek. A tanulásban már nem volt ilyen sikeres, az alsó tagozatos osztályfőnöke kezelhetetlen vadócnak írta le a különben gyors észjárású, talpra esett kislányt.
Csak a későbbi tanítónője jött rá, hogyan kell kezelni őt: Hagyni kell, hadd rajzolgasson, akár az órákon is, olyankor nem fecseg, nem forgolódik, viszont megjegyzi a hallottakat. Kitűnő tanuló lett Theresilla nővér kezei alatt, majd ezt követően a Simbach-i középiskolában is. A középiskola elvégzését követően a müncheni Iparművészeti Akadémián tanult tovább. Évfolyamtársai között volt két ferences rendi nővér, velük barátkozott a legszívesebben. Édesapja, aki fiatalon maga is festő szeretett volna lenni – mivel a remek rajz készség családi adottság volt a Hummel családban – álmai megvalósítóját látta tehetséges lányában. Éppen ezért nem nézte jó szemmel lánya barátkozását a két apácával, mivel attól tartott, hogy előbb-utóbb, de Bertha belép a Rend szolgálatába, és ezzel vége lesz a művészi karrierjének. Aggályai beigazolódtak, amikor 1931-ben kedvenc lánya bejelentette, hogy apáca lesz, és már kiérte is a felvételét a Siessen-i ferences apácák kolostorába. Az apa, fájó szívvel, de végül beleegyezett, hogy felvegye az apáca fátylat.
A zárdában, a Maria Innocentia néven ismerték az új nővért, aki rajzot tanított a zárda iskolájában. Amikor egy kis szabadideje maradt, maga is rajzolt. Virágokat, gyerekeket, Madonnákat és szenteket. Bájos figurái nagyon tetszettek az apácáknak. Egy ügyes kezű csoportjuk elhatározta, hogy a legjobban sikerült rajzokat reprodukálják, majd levelezőlapokként árulják. Az új anzikszok óriási sikert arattak. Nagy sikere lett annak a Hummel nővér színes rajzait tartalmazó könyvnek is, amely 1934-ben Margarete Seemann verseinek kíséretében jelent meg.
Ezt a kötetet látta meg az Oeslau-i porcelángyár egyik dolgozója, és a képeket nézegetve fantasztikus ötlete támadt, amelyet sietett is közölni a gyár tulajdonosával: Készítsenek porcelán figurákat a Siessen-i apáca rajzai alapján, és a siker garantált lesz. Mivel a tulajdonosnak, Franz Goebel-nek nem volt már vesztenivalója, hiszen az étkészleteket gyártó manufaktúra a csőd szélére jutott, úgy kapaszkodott az ötletbe, mint egy fuldokló a szalmaszálba. Azonban Hummel nővér először idegenkedett a rajzai ‘porcelánosításától’, csak nehezen, hosszas rábeszélés után bólintott rá az elgondolásra. Pedig nem volt mitől tartania. Az első szobrocskákat szinte azonnal elkapkodták, folyamatosan újabb és újabb sorozatokra volt szükség. Maria Innocentia nővér állandó látogatója lett a porcelángyárak, hogy felügyelje a figurák gyártását. Egy alkalommal az idősebb dolgozók virággal várták, és megköszönték neki, hogy megmentette őket a munkanélküliségtől. A Hummel kisplasztikák valóságos szenzációt keltettek az 1935-ös lipcsei vásáron. Egy évtizeddel később az amerikai katonák vásárolták fel nagy mennyiségben a Hummel figurákat, emléktárgyakként otthon lévő szeretteiknek. Ekkor kezdődött a Hummel figurák diadalútja a tengerentúlon.
A II. Világháború alatt a Nemzeti Szocialisták üldöztették a Rendeket, 1940-ben bezáratták a ferencesek iskoláit. Egy évvel később pedig konfistálták a zárdák épületeit. A 250 apáca közül mindössze 40 taníthatott, a többi szét széledt. A silány élelmiszerek, a rossz életkörülmények – a kolostor vastag falai télen szinte árasztották a hideget – nem volt tüzelő, ezek mind felőrölték az apáca egészségét.
Bertha ekkor úgy döntött, hogy hazaköltözik a szüleihez. A háború után az isnyi tüdőszanatóriumban kezelték, majd visszatért a kolostorba. 1946. október 6-án a tüdőgyulladás legyőzte a szervezetét, épp Angelsura szólt a harang, amikor távozott az élők sorából.
46 évvel Bertha Hummel halála után ellátogatott a kolostorba az időközben az Egyesült Államokban letelepedett Sieglinde Schoen, akiről anno Hummel nővér a ‘Kislány havasi gyopárral’ című portréját készítette. A szeretett apáca figuráit nézegetve arra az elhatározásra jutott, hogy új hazájában Hummel múzeumot nyit. Tervét 1992-ben, a texasi New Braunfels-ben váltotta valóra. A 280 figurával indult gyűjtemény mára 2000 darab felettire bővült.
A Goebel cég 1967-től évekig pereskedett a Smith Brothers céggel a kisplasztikák Egyesült Államokbeli kizárólagos forgalmazási jogáért. Az amerikai cég erre az apáca családjához fordult ( ekkor még az édesanyja és több testvére is élt ). Az egyik húga Prágába ment férjhez – az 1990-es évek végén még nyilatkozott is egy német lapnak – azonban ezzel sem ért el semmit, mivel a bíróság a ferences rendnek ítélte mindazon alkotások szerzői jogát, amelyek Hummel nővér, a kolostorban töltött évei alatt jöttek létre. Az otthon született művek száma csekély, ezek a szülői házban létrehozott múzeumban láthatók.
Életrajz írói egyetértenek abban, hogy Bertha Hummel a maga szelíd stílusával egy nagyon bátor ember volt. Hiszen, abban az időben rajzolta – a nemzeti szocialista kritikusai által donga lábúnak és vízfejűnek minősített csetlő-botló kissé pufók gyermek alakjait, “rontva velük a közízlést”, amikor a sudár, magas, szőke és kék szemű vasgyúrók ábrázolása volt trendi. Pedig éppen ez a csipetnyi humor a Hummel figurák máig töretlen közkedveltségének egyik titka, és alap pillére.
A másik, az utólag mindig szépnek látott gyermekkor varázsát idézik fel, és a nosztalgiázásra szinte mindannyian fogékonyak vagyunk. A figurák túlélték a Führer haragját, ma is hódítanak, és nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban és Japánban is. Hogy mi tetszik rajtuk a felkelő nap országában élőknek? A Hummel figurák kicsik, törékenyek, és bájosak. A Hummel szobrocskák gyűjtőinek nemzetközi társaságaik vannak. Az Egyesült Államokban 200 ezer, Európában 60 ezer. Az Ohio állambeli Eaton-ben évente fesztivált is rendeznek, ahol nem kevesebb, mint 30-40 ezer rajongó és gyűjtő vesz részt.
Az utókor számára Hummel nővér egy nagyon termékeny művésznek számít. Halálát követően a Hummel figurák elhagyták a kolostor falait, így továbbra is a világ egyik varázsaként tűnhetnek fel a polcainkon.
Az 1935-1946 között készült korai Hummel figurák sorozatszámokkal és egyéb jelölésekkel vannak ellátva. Mindegyiken látható az M.J. Hummel ( Maria Innocentia Hummel ) gyártójelzés. Mint minden régiségnek, így a Hummel figuráknak is meg vannak a jellegzetességeik. Egyik Hummel figura sem 100%-osan tökéletes, hiszen az akkori kornak megfelelő gyártási eljárással készültek.
Kizárólag az M.J. Hummel beütéssel rendelkező figurákat gyártották 1935-1946 között, azonban hamisítják is őket, így fontos a minden részletre kiterjedő odafigyelés.
