A DAK gyűrűknek két fő stílusa ismert. Az egyik az úgynevezett Niello stílus. A másik az úgynevezett olasz stílus. Az olasz stílus sokkal ritkább.
Ebben az esetben egy Niello stílust láthatunk, ‘T800’-as beütővel. De mi is az a Niello stílus, is mit jelent a ‘T’ betű. A ‘800’ egyértelműen a fémjel.
Nem mindegyik DAK gyűrű fémjelzett, és ami fontos: 1943-as évszámot nem tartalmazhatnak. 1942-es évszámot csak bizonyos esetekben, és ritkán.
Háttér történet:
Az örök visszatérő kérdés, amikor német kantin gyűrűkkel találkozik az ember: 8 napja, 8 éve vagy talán minimum 70-80 éve készületek-e? Némely gyűrű esetében a beazonosítás könnyebb, mert kialakításából ( korabeli formatervezési jegyeiből ) viszonylag hamarabb meg tudjuk állapítani a korát, sőt a DAK gyűrűk esetében a helybéli ( Észak-afrikai ), ezen belül marokkói, tuniszi, líbiai, vagy akár olasz ékszerészek formatervezése és vésnöki munkája miatt igen jellegzetesek.
Azonban a név, miszerint ezeket a gyűrűket DAK gyűrűknek nevezik, akár megtévesztő is lehet, hiszen az Afrikakorps-nak nem volt hivatalos gyűrűje.
Manapság már abban sem szabad hinni, ha valaki azt állítja, hogy veterántól, annak családjától van vagy esetleg a barátom barátja találta a földben. Minden esetben a tárgyat kell górcső alá venni, a hozzá tartozó keret történetet pedig szkeptikusan kell kezelni.
A kantin gyűrűknek léteznek korabeli eredeti példányai, háború utáni másolatai és fantázia darabjai, melyek sosem léteztek. Érdekesség lehet az is, hogy amíg a német kitüntetések öntött példányai mind másolatok, addig gyűrűk készültek öntött változatban is.
Egy időben felreppent az a hír, hogy a gyűrűkön látható ‘800’-as fémjelekkel jelzett gyűrűk mind háború utáni termelés eredményei. Ez nem igaz. A ‘800’-as fémjeltől egészen a ‘935’-ös fémjelig jelzett gyűrűk mindegyike lehet eredeti, de természetesen ezt a másolók is tudták / tudják, így ugyanez a fémjel paletta látható vagy előfordulhat a másolat gyűrűkön is. A fémjel hiánya sem jelent semmit. Ettől még ugyancsak lehet eredeti vagy akár másolat is egy gyűrű. Az viszont biztos, hogy a ‘925’-ös fémjelet nagyon ritkán használták a Harmadik Birodalom idején, így azok a DAK gyűrűk, melyekben ‘925’-ös fémjel látható, nem elfogadottak, mint eredeti – korabeli gyűrűk. Ezen kívül kizárólag az előlapon 1941-es évszámot tartalmazó gyűrűk eredetiek. Teljes biztonsággal kijelenthető, hogy a német katonák már 1942-ben és 1943-ban nem készíttettek maguknak gyűrűket, kivéve, amikor a katona a gyűrű oldalfalába belevéste, vagy belevésette ezeket a későbbi évszámokat.
A fémjelek mellett sok esetben láthatunk egy nagy ‘T’ betűt. Elfogadott szakértői vélemények szerint ez Tunisz-i vagy Tripoli-ban tevékenykedő ékszerészek munkájára utal, de Marokkóban és Algériában is készítették helybéli utcai ékszerészek ezeket a gyűrűket a német katonák megrendelésére.
Az Olaszországban gyártott változatok esetében a formatervezés és a fémjel teljesen eltérő az Észak-afrikai változatoktól. Többnyire tipikus mesterjegyek láthatóak az olasz készítésű gyűrűkön. Az alábbi képen: ‘4FMI’, ahol az ‘F’ betű valójában nem ‘F’, hanem a római szimbólum, a fasces látható ( vesszőnyaláb közepében hóhérbárddal, a középkori Rómában a főhivatalnokok hatalmi jelvénye, a korlátlan hatalom jelképe ).
Niello, más írásmóddal Nielló, fémből – általában ezüstből – készült tárgyak díszítésére alkalmazott ötvöstechnika. A fémbe bevésett vájatokat ezüst, réz és ólom, valamint kén (változó arányú) keverékéből álló fekete masszával, vagy tűzzománccal töltik ki, majd 1200 °C-on kiégetik a tárgyat, végül felületét egyenletesre csiszolják és polírozzák. A csillogó ezüstön élesen kirajzolódó fekete niello rendkívül dekoratív hatású.
A nielló-val díszített, nielli-nek nevezett tárgyak általában kisméretűek. Népszerűsége csúcsán, a reneszánsz idején ezt a technikát elterjedten alkalmazták kegytárgyak és hétköznapi használati eszközök (csészék, dobozok, késnyelek és övcsatok) díszítésére. A reneszánsz ötvösök mielőtt a vájatokat kitöltötték Nielló-val, rendszerint másolatot (pl. papírnyomatot) készítettek a mintáról.
Már az ókori rómaiak készítettek nielli-t, és Aethelwulf király ( 839-858 ) British Museum-ban őrzött gyűrűje bizonyítja, hogy a technikát nagyon korán ismerték Angliában is. A niello művészete a XV. századi Itáliában, Maso Finiguerra firenzei aranyműves műhelyében érte el csúcspontját. A tula-i ötvösök a XVIII. század végén fölelevenítették a niello készítés technikáját, amely Oroszországban tulaezüstként vált ismertté. Indiában és a Balkánon a mai napig kedvelt ez a díszítőeljárás.
