Napjainkban általában anatómiailag kifogástalan, aprólékosan megmunkált és legfőképpen élethű emberalakokat látunk. Mindez azonban csak az elmúlt 40 év technológiai fejlődésének köszönhető.
Miniatűr katonafigurákat már az egyiptomi fáraókkal együtt eltemetve is találtak, de mindemellett rengeteg más kultúrában és korszakban is feltűntek, hiszen gyönyörűen megmunkált figurák már a római korban is készültek.
Tudjuk, hogy Napóleon élethű aranyozott játék-katonákkal kívánta kisfiát a katonai pálya felé terelni. Kisméretű valósághű figurákat sorozatban a XX. század utolsó harmada előtt azonban képtelenség volt előállítani. Míg tehát a császárok gyermekei ötvös-remekműveket tologathattak játékasztalukon, addig az egyszerű ember fia kevésbé nemes alapanyagokból készült ( általában kis létszámú ) alakulataikkal manőverezhetett.
A tömeggyártás kezdetei az ókori fazekasműhelyekben keresendő. Magyarországon is gyakran találnak a régészek játéklovakat, lovassal, illetve gladiátorfigurákat. Ezek méretüket tekintve jóval nagyobbak voltak a Japánban és Kínában kifejezetten játék céljára készített agyag és porcelán figuráknál, amik szépen kidolgozott részletekkel mintázták meg koruk viseleteit. Európában a későbbiekben is készültek katonák viaszból és más mulandó anyagokból, ezekben az újkor második feléig terjedő évszázadokban azonban nem a játék ellátás volt a társadalmak legnagyobb problémája.
A nagy tömegben, bolti áruként készített játék katonák kora csak a polgári fejlődés magasabb szintjére lépésekor, vagyis a XVIII. században köszöntött be. Az első erre szakosodott műhelyek Németországban nyíltak 1730 körül Nuremberg-ben. Ettől az időponttól osztályozhatjuk a figurákat alapanyag, külalak és lépték szerint.
1893-tól az üreges-öntés feltalálásával az angolok lettek a vezető ólomkatona készítők, mert ezzel az eljárással olcsóbb és könnyebb figurákat lehetett készíteni. Az első figurák ón és ólom ötvözeteiből készültek, és valószínűleg az utolsók is majd ebből születnek, hisz minden más népszerű alapanyag a kőolaj feldolgozásának fejlődésével alakult ki, aminek véges mivoltát mindannyian jól ismerjük ( ide tartoznak a műanyagok ). Az 1920-as évektől mind több helyen tiltották be az ólmot mint egészségre ártalmas játék alapanyagot. Ezután a papírmasé (fűrészpor, gipsz, enyv és víz keverékével készült massza, amit formába öntve préseltek ki, majd festettek) volt a legnépszerűbb alapanyag és idővel már több alkatrészből állókat is lehetett kapni. Az egyik gyártó után elastolin-nak is nevezett figurák olyannyira kapósak voltak, hogy a keleti blokkban másolták is a nyugati gyártók termékeit. Az 1960-as években aztán beköszöntött a műanyagkorszak. A gyártó ügyességétől függően, korábban elképzelhetetlen részletességű figurakészletek lassan lehetővé tették, hogy a játékkatona-gyűjtéstől immáron önálló és széles kör számára elérhető hobbivá váljon a makett figurák gyűjtése és festése.
A Nyugat-európai országokban napjainkban is nagy hagyománya van az ólomkatona gyűjtésnek. A katonák hagyományos, öntészeti eljárással készülnek és kaphatóak festetlen és kézzel festett állapotban is. Az ólomkatonákat általában ónötvözetekből, ónból, ólomból, vagy más fémekből készítik.
Magyarországon a rendszerváltás előtt fővesztés terhe mellett lehetett csak ólomkatonát készíteni, mert a figurák fém alapanyagából lőszert gyárthattak. Talán ennek köszönhető, hogy hazánkban az ólomkatona készítés és gyűjtés jelenleg csak kevés embert foglalkoztat.
