Leichter Ladungsträger Goliath
Gyártó: Borgward und Zundapp
A Góliát lánctalpas akna egy elektromosan vezérelt lánctalpas Sd.Kfz. 302-es jármű, és az Sd.Kfz. 303a és 303b benzinmotoros változata, melyeket a németek a II. Világháborúban vetettek be. A szövetségesek “bogár tank” becenévvel illették őket. Ezek a lánctalpas járművek 60-100kg robbanóanyagot szállítottak, a típusoktól függően. Többféle célterületen alkalmazták őket, mint például ellenséges páncélosok ellen, ellenséges alakulatok megzavarására, valamint épületek és hidak felrobbantására.
A Góliátok egyszer használatos járművek voltak, amelyek a robbanófejük ütődését követően felrobbantak.
Az I. Világháború alatt-, és után számos feltaláló dolgozott olyan kisméretű – távvezérelhető járművek megalkotásán, melyek robbanóanyagot szállíthatnak. A franciák kettő fejlesztettek ki, a ‘Croocodille’ projekt keretében. A ‘Crocodille Schneider Torpille Terreste’ 40kg robbanóanyagot tudott szállítani, és 1916. júniusában korlátozott számban került bevetésre. Azonban, az első bevetésre kerülő járművek nem hozták meg az elvárt sikereket. A második típus, az elektromos motorral meghajtott ‘Aubriot-Gabet Torpille Electrique’, melynek hátoldalára kábelt helyeztek el. A korai változatok nem voltak kormányozhatók, a későbbieken a lánctalpakat tengelykapcsolóval lehetett lassítani és gyorsítani, így manőverezhetők voltak. Azonban, a lövészárokharc közben többnyire csak a szemben lévő árok felé kellett vezetni őket a senki földjén.
A Wickersham Land Torpedo-t 1918-ban szabadalmaztatta az amerikai feltaláló, Elmer Wickersham. Egy ehhez hasonlót pedig az 1930-as években a francia Adolphe Kégresse szabadalmaztatott.
1940 végén a Wehrmacht megbízást adott a brémai Carl F.W. Borgward vezette autógyárnak egy hasonló jármű kifejlesztésére, amely 50kg robbanóanyag szállítására volt képes. Ennek az eredménye lett az Sd.Kfz 302, azaz a Sonderkraftfahrzeug 302, a Leichter Ladungsträger, és a Goliath. A Goliath már 60kg robbanóanyag szállítására volt képes. A járműveket egy kis joystick doboz segítségével lehetett irányítani. A Goliath hátuljához egy 650m hosszú, háromeres kábelt kapcsoltak, melynek a másik végén volt a kezelő a kis dobozkával. A kábelt mind a vezérléshez, mind pedig ( az elektromos változat esetében ) az áramellátáshoz is használták. A A Goliath esetében két vezeték kellett a mozgatáshoz és az irányításhoz, egy vezeték pedig a robbantáshoz. A korai modellek elektromosan működtek, de mivel nagyon költséges volt ( 3,000 Birodalmi Márka per darab ), nehéz volt a fronton javítani, ezért a későbbi Sd.Kfz 303-ast egyszerűsítették és egy megbízhatóbb benzinmotorral látták el.
A Góliátokat mindegyik fronton bevetette a Wehrmacht 1942-től. Főleg páncélos és harci utász-felderítő egységeknek osztották ki őket. 1944-ben bevetették az olaszországi Anzio-ban, és a varsói felkelés során is.
Néhány Góliátot láttak a Normandiában partraszálló szövetségesek is, habár a legtöbb a tüzérségi robbanások kábelszakadása miatt használhatatlanná váltak.
Összesen 7,564 darab Góliátot gyártottak, de az egyszer használatos fegyvert nem tartották túl sikeresnek a magas előállítási költségek, a viszonylag kis végsebesség ( 9,7km/óra )m a 11,3cm feletti egyenetlen földfelületet nem bírta, a kábel sérülékenysége és a vékony páncélzat miatt. Ezenkívül túl nagy és túl nehéz volt, ami megnehezítette a célterületre való szállításukat. Sok esetben nem érték el a célpontjukat, bár amikor igen, az nagyon látványosra sikerült.
A szövetségesek nagy mennyiségű Góliátot tudtak zsákmányolni. Annak ellenére, hogy a szövetségesek átvizsgálták őket, de nem tulajdonítottak nekik nagy katonai értéket.
A Góliát azonban nagyban segítette a háború utáni távvezérelhető technológia fejlődését.
A legfrissebb információk szerint a világ legalább 29 múzeumában megtekinthető egy vagy több ilyen jármű.