Leírás
Winterhilfswerk Sammelbüchse
Ebben az állapotában kimondottan ritka.
Ebbe az adománydobozba fémpénzt felül, és papírpénzt “PAPIER GELD” oldalt a felirat közötti lyukon át – is bele lehetett dobni. A dobozfedél belseje egy elforgató csapdát is tartalmazott, hogy a belehelyezett pénzt ne lehessen kilopni belőle. Felirat: Gau Wien – Bécsi körzet. Gyártójel alul: „M. WESTERMANN & CO., NEHEIM-RHEIN”.
Minden alapvető támogatásuk ellenére a WHW – titokban „Waffenhilfswerk“ néven is nevezett szervezet – nemcsak az utcákat uralták, hanem az egész kulturális életet, mozikat, sportrendezvényeket, koncerteket, és kiegészültek rendszeres háznál történő gyűjtésekkel is. Ezeket az “adományokat” – kényszeradakozást listákban rögzítették. A nem adakozást nemcsak rendszerellenesnek tekintették, hanem szigorúan szankcionálhatták is, egészen az egyén elbocsátásáig. a kényszeradományozás a nemzeti szocialista rezsim idején a mindennapi élet alapvető elemévé vált. A korabeli elképzelés szerint a polgárok és a régi idők fösvényei között kialakult küzdelemmé alakult át.
A Reichsstraße gyűjtése minden hónapban egy hétvégén zajlott, amiből minden télen 6 volt. Különleges karakterüket, a nyilvánosan kihelyezett piros adomány gyűjtő dobozaikról kapták. A dobozokon látható a pártfiókok székhelye. Az utcai gyűjtések során kitűzőket, és egyre vonzóbb jelvényeket is lehetett vásárolni az adományozásokban résztvevőknek, melyeket aztán büszkén viselhettek is. Ebben a környezetben adták el a Wilhelm Busch figurákat 1940februárjától. Ezek eleinte egyedi darabok voltak, de gyorsan követték őket a 10, 12, de legfeljebb 30 motívumból álló sorozatok. A fő csapásirány a „Gegen Hunger und Kälte“ – „Éhség és hideg ellen”. A mottók azonban havonta változtak. Az utcai környezetekben eladott jelvények teljes száma alig haladhatta meg az 5 ezer darabot. Ezek kiegészültek regionális, helyi és eseményekhez kapcsolódó jelvényekkel, így összesen mintegy 8000 darab eladást lehet feltételezni. Egy karácsonyi rózsa szolgált egyedül az utcai gyűjtemény első motívum jelvényeként 1933 decemberében. 16 millió darabot gyártottak belőle, és a vonzó forma miatt meg is dobogtatta a korabeli gyűjtők szívét. Majd megjelentek az ékszerek, dísztárgyak, virágos elemek, karácsonyfa díszek, apró játékok. Mindezeket iránymutató propaganda énekeskönyvek és mesék kísérték.
Ezek a jelvények a népi kultúra és kézművesség kifejezésének számítottak, melyek német alapanyagokból készültek. Ugyanakkor számos sorozat készült, például közlekedési táblákról, világító jelvényekről, amelyek kifejezetten praktikusak voltak sötétedéskor. Kifejezetten népszerűsítették a nemzeti és a regionális büszkeséget, valamint a regionálisan eltérő német táplálkozást. Ezek a kitűzők voltak a WHW legpromóciósabb eszköze, amelyek folyamatosan jelen voltak az utcai plakátokon, és a rádióban is lehetett hallani róluk.
Sürgősségi segélykampányként ( Nothilfeaktion ) a Téli Segélyszervezetnek ( Winterhilfswerk – WHW ) gyorsan látható sikereket kellett felmutatnia a munkanélküliség és a szegénység elleni küzdelemben. Az 1933 szeptemberi alapítását követően A Segély Egylet gyorsan hatalmas méreteket öltött mind szervezetként, mind pedig adomány gyűjtőként. A téli hónapokban szervezett és a nemzeti propagandában széles körben szereplő, házaknál-, és az utcákon történő gyűjtések, valamint kitűző értékesítések révén a WHW a nemzeti szocialista rezsim egyik legismertebb, és a mindennapokban meghatározó jelenségévé vált.
1933 októbere és 1943 márciusa között körülbelül 8,000 különböző kitűzőt gyártottak lemilliós példányszámban, sokféle ábrákkal, és alapanyag változatokkal a havi rendezvényekhez. A Propaganda Minisztérium felügyelete alá tartozó WHW azonban jóval magasabb bevételt ért el a természetbeli adományok, adók, magánszemélye és/vagy cégek, egyesületek pénzeszközei révén.
Az egytálétel Vasárnapok ( Eintopfsonntage ), a Német Vöröskereszt, a Wehrmacht és más szervezetek által megtartott lottójátékok és kulturális rendezvények kiegészítették a WHW nemzeti közösség mozgósítását az NSDAP elvárásai szerint.
Az egytálétel Vasárnapok ( Eintopfsonntage ):
1933. október 1-től a nemzeti szocialista rezsim az úgynevezett Egytálétel Vasárnap elnevezésű propagandakampányt vezette be Németországban a nemzeti közösséggel való szolidaritás jeleként.
A nácik levesekkel és ragukkal akarták egyesíteni a német népet, de végül az egytálételek kultuszát alkották meg.
Van a Rammsteinnek egy Pussy című száma, amely természetesen a szexről szól, de egyben tökéletes összefoglalót ad a német konyháról is, mert egy soron belül szerepel benne a két legismertebb kajájuk, a Sauerkraut, vagyis a savanyú káposzta és a Bratwurst, vagyis a sült kolbász. Abba most inkább ne menjünk bele, hogy minek a metaforáiként emlegetik őket, de az jól látszik belőle, hogy mennyire beivódott a német kultúrába ez a két étel. A kolbász kultusza akkora, hogy az autóiról ismert Volkswagennek saját kolbásza van, amiből többet adnak el, mint az autóból.
Szóval a németek imádják a sertéshúst, amit természetesen nemcsak kolbászként, hanem egyéb módon, sütve is előszeretettel fogyasztanak. Az országban nagy hagyománya van annak, hogy egy nagy adag, krumplival tálalt disznósült jelenti a hetet megkoronázó vasárnapi ebédet, 1933. október 1-jén viszont nem került sertéssült az asztalra a németeknél. Helyette mindenki leveseket, ragukat vagy egyéb egytálételeket evett, a drasztikus változás hátterében pedig nem az egész ország ízlésének megváltozása állt, hanem az, hogy ekkor kezdődött a januárban hatalomra jutó nácik kampánya, ami arra buzdította a németeket, hogy havonta egyszer cseréljék egytálételre a megszokott vasárnapi ebédet, és az így megspórolt pénzt ajánlják fel jótékony célokra.
Raguval a szegényekért:
Ránézésre ez egy teljesen vállalható kezdeményezésnek tűnik, és hát alapvetően tényleg az is volt, attól függetlenül, hogy kik találták ki. Az első világháborúban elszenvedett vereség alaposan hazavágta a német gazdaságot, és bár az 1920-as években beáramló külföldi tőke miatt hamar megkezdődött a gazdasági fellendülés, a mezőgazdaságban dolgozók helyzete nem sokat javult, a munkanélküliek száma pedig még akkor is több százezerre rúgott, amikor már kifejezetten jó volt a foglalkoztatottak aránya. Éppen emiatt regionális szinten már a 20-as években is több szervezet próbált segíteni a rossz körülmények között élőkön, különösen a téli hónapokban, amikor a legnagyobb szükségük volt rá.
Az első országos szintű kezdeményezésre 1931-ig kellett várni, majd 1932-ben meg is ismételték a dolgot. Annak ellenére azonban, hogy már ekkor is szép összegek gyűltek össze, a legtöbb embert elég nehéz volt rávenni arra, hogy önszántából támogassa szegényebb társait. Itt jött be a képletbe az 1933 januárjában, Hitler kancellárrá kinevezésével hatalomra kerülő Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, azon belül is a propagandaminiszter Joseph Goebbels, aki nemcsak intézményesítette a téli segélygyűjtést, hanem az egytálételek kultuszát is odaköltötte mellé.
A Goebbels által megálmodott Eintopfsonntag (magyarul nagyjából egytálétel-vasárnap, vagy raguvasárnap, az ein Topf azt jelenti, hogy egy tál) értelmében a németeknek októbertől márciusig minden hónap első vasárnapján egytálételre kellett cserélnie a megszokott ebédet. Ezzel becslések szerint átlagosan több mint fél márkát is meg tudott spórolni egy háztartás, egy négy főre elegendő ragu esetében pedig már bőven egy márka fölött volt a megtakarítás mértéke. Amit aztán szépen be is adhatott mindenki a közösbe, hogy teljesen önkéntesen megsegítse szerencsétlenebb honfitársait.
A kampányban az éttermeknek is részt kellett venniük, a kijelölt napokon hasonlóan olcsó egytálételeket kellett felszolgálniuk, hogy a maradékot odaadhassák az ajtajukon kopogtató pénzbeszedőknek.
A korabeli német újságok természetesen rögtön megteltek egytálételreceptekkel, megjelent egy rakás ezekre fókuszáló szakácskönyv, sőt, egytálételekről szóló gyerekkönyvek is íródtak ekkoriban. A fentebb már emlegetett Sauerkraut babbal elkészítve például tökéletes példája volt egy jó egytálételnek: zsíros, laktató, egyszerű megcsinálni, olcsó, és néhány húsdarabbal könnyen feldobható. Hitler és Goebbels is előszeretettel használták a mindenki számára elérhető kajákat propagandaként, dacára annak, hogy a Führer valószínűleg (de nem biztosan) vegetáriánus volt, a főtt kajákat sem nagyon kedvelte, és privátban alighanem extravagánsabb dolgokat fogyasztott a zsíros, nehéz egytálételeknél.
Kifelé viszont egyértelműen azt éreztette, hogy ebben a mozgalomban bizony még maga a Führer is részt vesz, így minden németnek kutya kötelessége ugyanígy tenni. A propaganda önmagában persze nem biztos, hogy népszerűvé tette volna az egytálételeket Németországban, eleinte azonban a németek is élvezték a dolgot. Sokan érdekes kihívásként fogták fel, és megpróbálták a legtöbbet kihozni a nyomott árból, a szegényeket segítő téli program, a Winterhilfswerk is beindult. Korábban pár tíz millió márkát tudtak összegyűjteni ilyesmivel, a nácik által intézményesített verzió azonban rögtön az első évben 358 millió márkáig jutott, az összeg pedig később csak nőtt.
Egy nép, egy birodalom, egy vezér, egytálétel:
Bár a program keretében gyakorlatilag az egész népességet adakozásra kényszerítették, a legtöbben azt érezték, hogy legalább a jó ügy érdekében gombolnak le pénzt róluk, így eleinte nem annyira ágáltak a dolog ellen. Az egész ráadásul működött is: meghonosított egy, a nép által is kedvelt új, olcsó ételtípust, másrészt pedig egy sikeres segélyprogram létrejöttét is segítette, ami valamelyest hozzájárult a rendszer stabilizációjához és az elszegényedett rétegek felemeléséhez. Az ideologizálódást viszont a náci programok nagy részéhez hasonlóan – elég csak a köztudatban máig sikerként élő útépítő programra gondolni, ami valójában semmit nem oldott meg, és nem is volt túl hatékony – az Eintopf sem tudta elkerülni: a mindenki számára elérhető egytálétel lett a demokrácia ékköve, ami eltörölte a társadalmi osztályok közötti határokat, és Németország egységét képviselte.
Az Eintopf ráadásul jól rímelt a nácik egyik legismertebb szlogenjére, az ein Volk, ein Reich, ein Führerre ( egy nép, egy birodalom, egy vezér ), egyes források szerint konkrétan az egy népet volt hivatott szimbolizálni a jelmondatból, mert a náci Németországhoz hasonlóan itt is különböző alapanyagokból jött létre egy teljes, működő egész. A receptekben ráadásul általában német alapanyagok kaptak helyet, aminek elsődleges oka az volt, hogy a nácik csökkenteni akarták az importjukat. Ezzel együtt persze úgy állították be a dolgot, hogy a hazai összetevőkkel lehet csak megfelelően táplálni az árja faj tagjait.
A kampányban felsejlett egy másik, ugyancsak gyakori náci narratíva is, mely szerint mindenkinek áldozatot kell hoznia a közös cél érdekében. Hitler erre rá is játszott, 1935-ben egy beszédében mélyen elítélte azokat, akik nem vesznek részt a segélyprogramban, vagy kevesebbet adnak, mint amennyit tudnának. Mint mondta, aki így tesz, az jellemtelen élősködő, aki soha nem éhezett még, máskülönben pontosan tudná, mekkora terhet jelent az éhezés. A diktátor gondolatmenete szerint, aki nem bírja egy napig türtőztetni magát, az lényegében a kollektívát lopja meg, de olyan beszámoló is született akkoriban, ami szürreális módon az úrvacsorához hasonlította a dolgot.
A lehengerlő mennyiségű propagandaanyag és a Führer folyamatos sulykolása ellenére pár év alatt a németeknek elegük lett a kampányból. A tehetősebbek szívesebben ettek volna megint sülteket vasárnap, a szegényebbek számára pedig egyre világosabbá vált, hogy itt tulajdonképpen megadóztatják őket az adakozás eszméje mögött, és intézményesítve nyúlják le az egyébként sem túl nagy vagyonukat. A nácik aztán a világháború kitörésekor eltörölték az egytálételek fogyasztásának kötelességét, de a kötelező adományt azért meghagyták, így 1939-től a segélyprogram annyi pénzt hozott az államnak, hogy egyáltalán nem kellett szociális kiadásokra büdzsét kialakítania.
1945-ben végül a második világháborút elveszítő Németországot átmemetileg irányító Szövetséges Ellenőrző Tanács tett pontot az ügy végére, amikor megszüntette a téli segélyezésért felelős szervezetet, és lefoglalta a megmaradt javakat. Az Eintopfsonntag így végül az útépítéshez hasonlóan egy propaganda által alaposan megszépített, papíron vállalhatónak tűnő, a valóságban viszont nem igazán működő programként végezte be a pályafutását, amiben nemhogy a nép, de Goebbels és Hitler kivételével állítólag a náci vezérkar sem igazán hitt. Az öröksége viszont talán nem ennyire negatív – Németországban a mai napig népszerűek az egytálételek, és a nácik alatt meghonosodott Eintopf szót is használják a mai napig.
A nemzeti szocialisták szerint, ha minden rétegnek elősegítik a szociálpolitikai intézkedésekben való részvételi lehetőséget, akkor a németek álma valóra válhat a társadalmi megosztottság leküzdése tekintetében, és a nemezti megerősödés lehetőségében. A német lakosság többsége ezért boldogan fogadta a nemzeti szocialisták felemelkedését, vagy legalábbis gyorsan beletörődött az új feltételekbe. A nemzeti szocialisták népszerű intézkedései, mint például a “Kraft durch Freude” (KdF) – az örömön keresztül erőt nevű szervezet által felajánlott kirándulások és kulturális rendezvények mellet a WHW jóléti állami felajánlásai gyűjtési és adományozási akcióval, valamint a nagy horderejű Egytálétel vasárnapokkal ( Eintopfsonntagen ) kimondottan népszerűvé váltak.
1933. október 1-én került sor a Német Birodalomban az első úgynevezett Egytálétel Vasárnapra, amit Németország kapitulációjáig minden év októberétől a következő év márciusáig vasárnaponként megismételtek. A birodalmi kormány rendelte értelmében a lakosságot és az éttermeket csak az egyszerű egy tál ételek készítésére kötelezték, amelyek ára fejenként nem haladhatta meg a fél birodalmi márkát. A szokásos vasárnapi étkezés magasabb ára közötti különbözetet a WHW fizette. Az NS-Volkswohlfahrt (NSV) által a házaknál gyűjtött pénzadományok összesen több, mint 31 millió birodalmi márkát hoztak össze 1935/36 telén. Csak Berlinben körülbelül 75,000 önkéntes segítő, 375 ezer birodalmi márkát gyűjtött a WHW számára 1935 októberében.
Az Egytálétel Vasárnapokon az NSV közösségi étkezéseket szervezett a nagyobb városok nyilvános helyein. Ezek em csupán a lakosság szegényebb rétegeinek az olcsó, meleg étkezésekhez való hozzásegítését szolgálták, hiszen ezeken a rendezvényeken az NSDAP képviselői is mindig jelen voltak, hogy kihangsúlyozhassák az Egytálétel vasárnapok fontosságát. A nemzeti közösség szolidaritását a “cselekvési mechanizmus” értelmében kell előmozdítani. Adolf Hitler az otthoni főzés népszerű vonzerejét is felhasználta arra, hogy a nyilvános Egytálétel Vasárnapokon keresztül mutassa be a “nép és a Führer” látszólagos egyenletét.
Wilhelm Busch ( 1832-1908 ) alkotásai Nemzeti Szocializmus korszakában
Wilhelm Busch, a számos figurájával együtt a Nemzeti Szocialista Téli Segélyszervezet számára gyűjtött feledhetetlen karaktereivel, amelyekkel a segélyszervezet utcai adománygyűjtését népszerűsítette.
Rejtett adók: kollekciók és jelvények mindennapi kísérőként.
A pénzadományok gyűjtésének kiindulópontjai a kezdeti időkben a templomok, zsinagógák bejáratai, továbbá a városok nevezetességeinek helyszínei voltak. A XIX. században a jóléti és a jóléti célú adomány gyűjtések jelentősen megszaporodtak. Nélkülük nem jöhetett volna létre a Vilmos-korszak műemlék mániája. A politikai szférában is szükség volt az adományokra, a segélyezésre, és a szolidaritás gyakorlására. A Weimar-i Köztársaság idején tovább növekedett a szociális problémák mértéke, a pártok jobban tudtak működni a külön pénzek befolyásából. A nemzeti szocialisták felemelkedése után nemcsak a szociáldemokraták, hanem az újonnan formálódó NSDAP is nyilvánosan gyűjtött a “nemzeti ügy” érdekében.
Az 1933-as hatalomátvétel után az adományok gyűjtése folytatódott, de már szabályozott és célzott módon. A Weimar-i jóléti állam és az 1926 óta országosan is elismert független jóléti egyesületek mellett megjelent a Nemzetiszocialista Népjóléti Egyesület, az NSV. Az NSV 1932. június 22-én bejegyzett egyesületként megalapított NSDAP alosztály volt, amely 1933. május 3-tól a közjóléti és népjóléti kérdésekért felelt. Az intézmény, amely hivatalosan csak 1935 óta volt az NSDAP egyesületeinek tagja, tele volt „hataloméhséggel”, mivel a piacon osztozniuk kellett más versenytársakkal, mint az Innere Mission, Caritas és a Deutsches Rote Kreuz, hiszen addigra már a munkásjóléti egyesületeket betiltották, és központosították. Ugyanakkor állandó versenyben állt a hatalomért más nemzeti szocialista szervezetekkel is, mint a Német Nőszövetség – Deutschen Frauenwerk, Német Munkásfront – Deutschen Arbeitsfront és a Hitlerjugend.
1931/32 telétől a független jóléti egyesületek közös téli segélyezést szerveztek a gazdasági világ válság nehézségeinek enyhítése érdekében, amit a Brüning-kormány sürgősségi rendeleti rezsimje tovább súlyosbított. 1933-tól a kisebb szervezeteket egyesítették, a hivatalos új név: „Winterhilfswerk des deutschen Volkes“ – „ A Német Nép Téli Segélyszervezete”, amelyet hivatalosan 1933 októberében nyitott meg Adolf Hitler birodalmi kancellár. A korábbi vezető Joseph Goebbels propaganda miniszter volt, aki az NSV végrehajtásának “vagyonkezelőjeként” szolgált.
A Téli Segélyszervezetet ( WHW ) a nemzetiszocializmus, az új nemzeti szolidaritás kifejezésének tekintették, és egyfajta etnikai program volt. Ettől kezdve a több jóléti egyesület és pártfiók együttműködött. A WHW jogilag sokáig nehezen volt definiálható, 1936 decemberétől polgári jogi alapítvány volt, amely a folyamatosan növekő adományaival nemcsak a társadalom, hanem a gazdaságpolitikában is fontos tényezővé vált. Ebben segített az 1934. november 5-i gyűjtési törvény, amely a WHW-nak kizárólagos gyűjtési jogot biztosított a hat téli hónapra, azaz októbertől márciusig. A zsidókat 1936-tól kizárták, és létrejött egy szegregált zsidó téli segélyszervezet.
A Téli Segélyszervezetnek szánt adományok névlegesen önkéntesek voltak, valójában azonban egyre inkább kényszeradományokká váltak. Az utcai gyűjtések uralták a propagandát, de az adományoka munkabérből és a keresetből – béradó 10%-a vagy annál több, vagy a cégektől és szervezetektől elvárt, és esetlegesen kikényszerített adók – de facto kötelező adóvá fejlődtek. Nem szabad elfelejteni az NS-Volkswohlfahrt tagdíjait, amelyek a több mint 11 millió befizetőtől érkeztek a háború kezdetén.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.