Közelharcpánt Ezüst fokozat – C.E. Juncker, Berlin – 7.3 – 2nd Pattern

Kimondottan ritka. Raktári állapotban, közel 100%-os színtartással. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert ez az állapot nem annyira jellemző Juncker Közelharcpántjaira, ahogy általában a cink alapanyagú kitüntetéseinek többségére sem.

Ettől függetlenül, részletgazdasága, korai minősége miatt Juncker prémium kategóriás gyártó volt, de már az 1800-as években is, amikor a német császárság és királyság egyenruha kiegészítőjeként kapott szerződéseket.

Körülbelül 10 évvel ezelőtt még csak 2 fő típusát különböztették meg Juncker Közelharcpántjainak. Thomas Durante – The Close Combat Clasp of World War II című módosított 2-es kiadás című minőségi szakkönyvében már 7 altípust említ meg, ami egy hosszú gyártási folyamatra világít rá, a folyamatosan módosított elő-, és hátlapi verőtöveivel.

Ez a 2-es minta és a 7.3-as változat. Juncker fém hátlapja egyedülálló, mert nem acélból ( mágneses ), hanem nem mágnesezhető tombak alapanyagból készült. A Juncker gyártójel hibás, mivel nem C.E. Juncker Berlin, hanem C.F. Juncker Berlin a gyártójel. Az ‘E’ betű ‘F’ betűre való módosulása – elírása vésnöki és/vagy verőtő hiba miatt történhetett. Egyes Pántokon megfigyelhető időnként az ‘E’ alsó szárának rész maradéka is. A beakasztókampó széles-lapos ‘C’-forma, ami kapott egy erősítőlapka tányéralátétet a hátlaphoz való jobb és nagyobb felületű tapadás érdekében, amit egy erre a célra kialakított sekély  segédkeretbe forrasztott bele a szakmunkás. A kampó alapanyaga tombak. A szintén tombak talpas tömbzsanér egy kissé mélyebb – süllyesztett nyílásba lett beforrasztva. A tűző alapanyaga viszont már acél.

A formatervező és a gyártójelének alsó részein látható enyhe elmosódása ezen a változaton a legegyszerűbb módja a 2-es minta beazonosításának. A horogkereszt enyhén homorú. A fém hátlapkát oldalanként két-két beágyazókarom rögzíti.

Ahogy a Közelharcpánt Ezüst fokozatok önmagukban ( a lényegesen magasabb számú Bronz fokozatok adományozásaihoz képest ) lényegesen ritkábbak, hiszen a Bronz fokozatokat 15 nap közelharcért, addig az Ezüst fokozatokat 30 nap közelharcért adományozták.

Ungváry Krisztián történész Budapest ostroma című podcast-jában rávilágít, hogy 1 napot is nehéz közelharcban túlélni, nemhogy 15-30-, vagy akár az Arany fokozat kiérdemléséhez szükséges 50 napot.

További fontos információ lehet, hogy a Soldbuch-ban, de a Wehrpaß-ban is, a közelharcban eltöltött napok számát szigorúan vezették és ellenőrizték.

Az adományozási okiratokból tudjuk, hogy egyes furcsa esetekben 13 napért is adtak Közelharcpánt Bronz fokozatot, de 18 napért is, miközben a szabályozás szerint a bronz fokozat 15 nap közelharcért járt.

Megfigyelhető továbbá az is, amikor 28-, de akár 32 napért adták a 30 napért járó Ezüst fokozatot.

Sőt, nagyon fontos megjegyezni, hogy a jóváhagyást követően a katona másnak, de akár fél-, de előfordult, hogy csak 1 év múlva kapta meg a Közelharcpántot, köszönhetően a belső bürokrácia időnként lassan őrlő malmainak, ami a háború előre haladtával egyre nagyobb terheket rótt a működési rendszerre. Fontos itt megjegyezni, hogy az adományozást meg is kellett élni. Sok esetben a Közelharcpánt adott fokozatát kiérdemlő katona ( katonák ) a következő csatákban és/vagy közelharcokban elestek. Ebben az esetekben a legközelebbi hozzátartozónak ajánlott-elsőbbségi küldeményként postázták ki az adományozási okiratot magával a kitüntetéssel együtt.