Leírás
Raktári állapotban, gyönyörű oxidációval a felületen.
Feltételezések szerint az első sorozat Narvik Pajzsot Juncker cége készítette. A legtöbb Jäger ezt a fajta 1-es típust kapta meg. Ezek a Jäger-ek 60%-a azonban elesett Szovjetunió északi részén. Ez az egyetlen típusú Narvik Pajzs, melyet ásott állapotban eddig megtaláltak. A kiásott Pajzsok színe arany, de ez ne tévesszen meg senkit. Alapanyagukat tekintve az 1-es típusú Juncker Pajzsok ezüstözött Cupal ( alumínium ötvözetből ), és tombak/Buntmetal ( réz ötvözetből ) készültek. A rézötvözet miatt tűnnek aranyozottnak.
Ezen kívül az adományozottak egyenruhájára felvarrt Juncker Pajzsok is megegyeznek a korai adományozási okiratokon iktatott időpontokkal.
Juncker kirakata 1941-ben. a kirakat jobb alsó sarkában látható 3db Narvik Pajzs.
Közismert tény, hogy az első megrendelésben szereplő 10 000 Narvik Pajzzsal a hajó elakadt a jégtáblák között. Később sikeresen leszállították őket, majd adományozásra kerültek. A Wehrmacht kötelékében 2 755 katona kapta meg, közülük 152 posztumusz adományozás történt. A megmaradt 2 603 katona 60%-a elesett a Szovjetunió északi részén. Ebből kifolyólag Észak-Oroszországban csak 1-es típusú Juncker Pajzsokat találtak eddig.
A Wehrmacht Német Legfelsőbb Parancsnokságának kezdetben nem állt szándékában megszállni Dániát és Norvégiát, mivel úgy gondolták, hogy ezek az országok semlegesek maradhatnak. Így, az 1940 tavaszára tervezett nyugat-keleti támadás, a német erők felosztása két párhuzamos hadművelet között nem volt túl kívánatos. Január végére azonban felerősödtek a brit erők norvégiai inváziójának jelei, hogy elzárják Németországot a fontos svédországi vasérc importtól. Összesen 10 millió tonna vasércet szállítottak Németországba az egész éves jégmentes norvég Narvik kikötőn keresztül. Tehát, elengedhetetlen volt, hogy megelőzzék a brit erőket. A vasérc ellátás biztosítása mellett a nyugati támadás északi szárnyának biztosítását, valamint a Kriegsmarine és a Luftwaffe bázisainak megszerzését is célul tűzték ki az Anglia elleni harcokhoz.
A hadviselés történetében először tervezték meg és hajtották végre a Heer, a Kriegsmarine és a Luftwaffe kombinált hadműveletét, amelyet a nagy távolságok, valamint a nehéz éghajlati és földrajzi viszonyok tovább bonyolítottak. Az “Unternehmen Weserübung” előkészítése 1940 februárjában kezdődött – a Weserübung hadművelet a Német Birodalom hadserege által a II. Világháború során Dánia és Norvégia ellen végrehajtott invázió fedőnevéül szolgáló kifejezés. A szó voltaképpeni jelentése „Weser-gyakorlat”, a Weser német folyó neve után. Nevét onnan kapta, hogy főleg Bréma és Wilhelmshaven térségéből indultak útnak az inváziós erők Norvégia felé, ami a Weser torkolati szakaszát jelentette.
1940. április 9-én Coupe de Main-ben hajtották végre Dánia megszállását, és ezzel egy időben az ejtőernyősök és 5 Kriegsmarine csapat norvégiai partraszállása Narvikban ( Gruppe 1 ), Trondheim-ben ( Gruppe 2 ), Bergen-ben ( Gruppe 3 ), Kristiansand-ban ( Gruppe 4 ), és a fővárosban Oslo-ban ( Gruppe 5 ) történt. Norvégia teljes megszállása ezt követően 3 szakaszban zajlott:
1, Csapatok partraszállása a tengeren és légi úton a fontos kommunikációs központok elfoglalása érdekében a tengerparton, hídfők kiépítése a partokon, és a norvég partmenti védelem felszámolása.
2, A hídfők bővítése, majd a Norvégia középső-, és déli részén történő partraszállás közötti kapcsolatok kialakítása, valamint az ellenséges erők felszámolása az ország belső területein.
3, Előre nyomulás Trondheim-ből Narvik irányába, hogy semlegesítsék a szövetségesek partraszállását ezen a területen.
A Wehrmacht haderőnemei közötti együttműködés tökéletesen működött. A brit haditengerészettel folytatott harc azonban nehéznek bizonyult, és a norvég parti tüzérség ellenállását is csak a német Kriegsmarine súlyos vesztségei árán tudták semlegesíteni. A szövetségesek Namsos-i ( 1940. április 14. ) és az Andalsnes-i ( 1940. április 17. ) partraszállása miatt a helyzet átmenetileg kritikussá vált. A német csapatok saját partraszállási övezetükből történő támadásai azonban jól haladtak az ellenség által végrehajtott híd felrobbantások és útakadályok telepítése ellenére. A szövetséges erőknek vissza kellett vonulniuk, és fel kellett adniuk saját partraszállási zónáikat. Május 8-án már a norvég erőket is semlegesítették, így nem maradt több ellenséges erő Trondheim-től délre.
Harc Narvikért
Április 9-én reggel a 10 rombolóból álló Kriegsmarine Gruppe 1. partra szállt a 3. Gebirgsdivision megerősített 139. Gebirgsjäger Regiment – 139. Gebirgsjäger ezredével, körülbelül 2,400 fős haderővel Narviknál, és ezzel egy időben Bjerkvik-nél, Narviktól körülbelül 12 kilométerre északra. Az ezred feladata volt Narvik városának és vasérc vasútvonalának elfoglalása, valamint a terület észak-délnyugat elleni védelme. A “Gruppe Narvik” parancsnoka az akkor 49 éves Dietl tábornok ( Generalleutnant ), a 3. Gebirgsdivision parancsnoka – később 1940. július 19-én General der Gebirgstruppen ( tábornokká léptették elő ).
A támadó csaptok a rombolókra csak a személyes felszereléseiket, könnyűfegyvereiket és korlátozott mennyiségű lőszerkészletüket vihették magukkal. Nehézfelszereléseiket szállítóhajókra rakták, amelyek 1940. április 2-án hagyták el Kiel kikötőjét. Azonban, ezt az utánpótlási hajó oszlopot a brit haditengerészet elsüllyesztette, mielőtt elérhette volna a Narvikba vezető Ofotfjord-ot. Ennek a veszteségnek a következtében a német egységek csak a könnyűfegyverzeteikre számíthattak. A partraszállás harc nélkül sikerült, mivel a norvégok többsége azonnal kapitulált. A hegyivadászok a vasérc vasútvonal mellett haladtak előre kelet felé a svéd határig, északon pedig a Gratangbotnfjord-ig.
Április 1-én és 10-én a brit romboló erők ( a HMS Warspite csatahajó kíséretében április 13-án ) behatoltak az Ofotfjord-ba. Mind a 10 német rombolót elsüllyesztették, a rombolók legénysége, összesen kb. 2,700 fő – csatlakozott a 3. Gebirgsdivision kötelékéhez.
A teljes tengeri fölény megszerzése után mintegy 25,000 fős brit, francia és lengyel nemzetiségű katona szállt partra Narvik közelében, és megtámadta a német erőket. A hegyi hadviselés jobb kiképzésének köszönhetően a német erők áprilisban és májusban ellen álltak. 1940. május 28-án azonban Narvikot fel kellett adni. 1940 júniusának elejére Dietl tábornok szinte kilátástalan helyzetbe került, annak ellenére, hogy a Luftwaffe ejtőernyősökkel és néhány további hegyivadász kötelékkel erősítette meg a hadosztályt. Június 8-án azonban a szövetséges erők felhagytak a Narvik elleni hadművelettel, a franciaországi fejlemények és a norvégok függőben lévő kapitulációja miatt. Norvégia 1940. június 10-én végül kapitulált, így a német katonák visszatérhettek Narvikba.
Előírások/szabályozások
A Narik Pajzs volt a Wehrmacht első pajzs formájú kitüntetése. A zubbony bal felső karjának közepén, közvetlenül a rendfokozati jelzések felett kellett viselni. Két különböző változatban adták ki őket. Az ezüst színű pajzsot a Heer és a Luftwaffe egységei kapták. Az arany színű pajzsot pedig a Kriegsmarine csapatainak adományozták. Mindegyik pajzshoz a fegyveres erők megfelelő haderőnemének színe szerinti szövet hátlap tartozott. Az ezüst pajzsok a Heer ( zöld ) vagy Luftwaffe ( szürke ) szövettel lettek összeszerelve, a Kriegsmarine arany színű pajzsai alá pedig sötétkék szövetet, de akár mezőszürke szövettel is kerültek már elő a Marineuniform számára.
Fontos megemlíteni, hogy a Kriegsmarine részére készült arany színű Narvik Pajzs nem volt magasabb fokozatú, mint a Heer és a Luftwaffe ezüst színű Pajzsai, tehát a színek nem fokozatokat jelentettek. Mindkét típus teljesen egyforma volt, fokozatbeli különbség nélkül, amit a korabeli dokumentumok is alátámasztanak, hiszen csak és kizárólag Narvikshild néven említik meg őket a Gold és a Silber feliratok nélkül. Ez összhangban van magával at engedélyezéssel is, ahol szintén csak és kizárólag Narvikshild-ként hivatkoznak rájuk.
A Weserübung-hadműveletben résztvevő valamennyi egység, különös tekintettel a Narvik városának megszállásában, és a későbbi védelmében résztvevő csapatok tetteinek tiszteletére, a Wehrmacht Legfelsőbb Parancsnoka, Adolf Hitler engedélyezte a Narvik Pajzs 1940. augusztus 19-i bevezetését.
1. cikk:
Megemlékezve a hősies harcra, amelyet a Heer, a Kriegsmarine és a Luftwaffe harcoló csapatai igazi fegyver testvérekként vívtak meg, felhatalmazást adok a Narvik Pajzs alapítására.
…..
3. cikk:
A Narvik Pajzsot a Wehrmacht minden egysége megkapja, akik becsülettel részt vettek a narviki partraszállásban és/vagy a Narvik körüli harcokban. A Narvik Pajzsok adományozását a kontingens parancsnoka, General der Gebirgstruppen Dietl hagyhatja jóvá.
Azonban, hamar kiderült, hogy ez az adományozási szabályozás túl általános, ami a General-Kommando Gebirgskorps Norwegen 1940. szeptember 9-i keltezésű finomításához vezetett.
A módosított szabályzat egyértelművé tette, hogy csak a Narvik-i hadjárat parancsnoka jogosult a kitüntetések átadására. Ezért, az eredeti adományozási okiratokon csak Dietl aláírása látható. Annak érdekében, hogy a Nrvik Pajzsot csak az úgynevezett “Narvikkämpfer” – Narvik harcosoknak ítélhessék oda, a General-Kommando Gebirgskorps Norwegen parancsnoka 1940. szeptember 9-én az alapszabályozáson felül a következő előírásokkal egészítette ki a szabályzatot:
“Narvik harcos csak az a személy, akit 1940. április 9. és június 9. között 24 órán keresztül bevetettek szárazföldön vagy a tengeren a Narvik Parancsnoki Csoport parancsnoksága alatt a Riksgränsen – Oale Paß – Gratangsbotn közötti területen, beleértve Ofoten – Ostrand Skomen – Nordalen a levegőben e terület felett vadászrepülő, felderítő vagy utánpótlási küldetésben.
Emellett Adolf Hitler személyesen döntött úgy, hogy a harcokban elesett katonák is megkaphatják a Narvik Pajzsot. Amennyiben manapság tudjuk és megállapítható, 1941. június 25-ig összesen 8,577 Narvik Pajzsot adományoztak hivatalosan, köztük 681 posztumusz adományozás is történt. Ez a szám a következőképpen oszlik szét a Wehrmacht haderőnemei között:
Heer – 1,775
Luftwaffe – 2,161
Kriegsmarine – 3,661
Luftwaffe – 2,161
Kriegsmarine – 3,661
A legvalószínűbb, hogy ennél több Pajzsot adományoztak az odaítélés befejezésének 1942. január 31-i határ idejéig. Az is világos, hogy sokkal több Narvik Pajzsot gyártottak, mint amennyit végül oda is ítéltek. Az egyik fő tényező természetesen az volt, hogy minden katona az egyenruha kopása miatt legalább 3db, ha nem 5db Pajzsot kapott. Ezen kívül még többet gyártottak a hivatalos raktározásra és/vagy kiskereskedelmi viszonteladásra.
Kezdetben némi zűrzavar volt a Narvik Pajzs besorolásával kapcsolatban. A német hadseregnek már voltak jelvényei, amelyeket a mandzsettán viseltek, mint például a ‘Fallsschirmjäger Regiment 1’ és a ‘Jagdgeschwader Richthofen Nr.1 1917/18’, amelyeket egyénileg ítéltek oda. A különbség azonban az, hogy a Narvik Pajzshoz névre szóló adományozási okirat is járt. Ezért tudjuk, hogy a Narvik Pajzs nem csupán egy karjelzés, hanem egy kitüntetés. Mivel az adományozási okirataik igen ritkák, így tudjuk, hogy a Narvik Pajzsból valóban keveset adományoztak.
Tervezés
A Narvik Pajzs tervezése a müncheni Professzor Richard Klein nevéhez fűződik. Tökéletesen sikerült szimbolikusan egyesítenie a harcokban részvevő Wehrmacht három haderőnemét a pajzs tervezetben. Az Edelweiss a Gebirgsjäger csapatokat, a horgony a Kriegsmarine, a légcsavar pedig a Luftwaffe egységeit jelenti. A pajzs felső részén az 1940-es dátum és ‘NARVIK’ városának neve látható. A pajzs tetején egy leeresztett szárnyú, szemből nézve – balra néző sas áll.
A Präsidialkanzlei des Führers a C.E. Juncker, Berlin céget jelölte ki az összes Waffenabzeichen ( fegyvernemi jelvény ) fejlesztéséért felelős vállalatnak. Ezt bizonyítja az Uniformen-Markt és a Reichsgesetzblatt I, 1177. oldal, 1940. augusztus 19-i jogi közlönye, ahol szintén a Juncker formaterv lett bemutatva.
A Pajzs
A Narvik Pajzsokat több gyártó is készítette. hat különböző típust különböztetünk meg, melyek mindegyike elfogadott eredeti. A Pajzs alapanyaga lehet Cupal, cink vagy acél. A hat típusból két gyártó ismert, a maradék négy ismeretlen.
Az ezüst színű Narvik Pajzs alatti szövet lehet mezőszürke a Heer részére, szürkés-kék a Luftwaffe-, és fekete a a Panzertruppen részére. A Pajzs hátlapjára négy villát forrasztottak, melyek lehetnek egymással párhuzamosak, vagy trapéz elrendezésben. Az erősítő fém hátlapok horganyzott, többnyire cink lemezből készültek, és három jellegzetes alakjuk lehet: hosszúkás ovális, téglalap alak, vagy a stilizált előlapi pajzsformával megegyező kivágású. A fém erősítő hátlap mindig 4 lyukkal rendelkezik a villák átbújtatásához. Az erősítő fémlapka pereme legtöbbször balról jobbra enyhén ívelt, hogy jobban illeszkedjen a felkarhoz a viselés közben.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.