A Spiegel International 2014-es cikke Klaus Wiegrefe tollából – Wehrmacht veteránok illegális hadsereget hoztak létre 1949-ben
Az újonnan felfedezett dokumentumok azt igazolják, hogy a II. Világháború utáni években a Wehrmacht és a Waffen-SS volt tagjai egy titkos hadsereget hoztak létre azzal a céllal, hogy megvédjék Németországot a Szovjetuniótól. Az illegális projekt abban az időben nagy botrányt kelthetett. Az információkat egy független történelmi bizottság fedte fel, aki felbérelte a Német Hírszerző Szolgálatot ( BND ), hogy vizsgálja ki a korábbi nemzeti szocialisták befolyását a korai háború utáni évekre. A Gehlen Szervezet ( Generalmajor Reinhard Gehlen vezetése alatt ) a BND elődjeként kapcsolatot tartott a hadsereg képviselőjével, Albert Schnez-el.
A volt Wehrmacht és a Waffen-SS tisztek 1949-ben hozták létre az új hadsereget. Még nem tudni pontosan, mikor oszlatták fel a háború utáni titkos csoportot, de feltehetőleg az 1955-ös Szövetségi Fegyveres Erők, a Bundeswehr alapítása lehetett ez az időpont.
Közel hat évtizeden keresztül feküdt a 321 oldalas akta érintetlenül a BND archívumában, viszont a tartalma most egy új, látványos és rejtélyes fejezetet tárt fel a német háború utáni történelemből.
A korábban titkosított dokumentumok körülbelül kétezer veterán Wehrmacht és Waffen-SS tisztről szólnak, akik 1949-ben úgy döntöttek, hogy egy új, háború utáni német hadsereget hoznak létre. A dokumentumok tartalma arra világít rá, hogy a szövetséges megszálló erőket ezzel a lépéssel egyszerűen megkerülték.
A szervezet célja: Megvédeni az új Nyugat-Németországot a keleti agresszióval szemben, a hidegháború korai szakaszában, és egy esetleges belföldi konfliktus – polgárháborús helyzet esetén fellépni a kommunisták ellen. Fennállásuk alatt információkat gyűjtöttek a baloldali politikusokról, mint például a Szociáldemokrata Fritz Erler-ről, a II. Világháború utáni reformok kulcsemberéről, és olyan diákok után is kémkedtek, mint Joachim Peckert, aki később a moszkvai Nyugat-német nagykövetség vezető tisztviselője lett 1970-től.
Az akta előkerülése egy egyszerű véletlen műve. Dr. Agilolf Kesselring történész a Gehlen Szervezethez köthető dokumentumokat talált, miközben a Független Történelmi Bizottságnak dolgozott. Az elmúlt években számos német hatósági szerv bízott meg hasonló munkákkal történelmi bizottságokat, köztük a Pénzügyi-, és Külügyminisztérium, akik nyilvántartásokat akartak készíteni a régen lezárt aktákról. Kesselring munkája során – miközben a BND alkalmazottjainak pontos létszámát igyekezett kideríteni – botlott bele egy aktába, melynek furcsa elnevezést adtak: Biztosítások. Azonban a biztosítási papírok helyett a Független Történelmi Bizottság eddigi legnagyobb felfedezésre bukkantak.
Az akta hiányos, ezért óvatosan kell bánni a tartalmával. Ennek ellenére a tartalma bizonyítja, hogy a demokratikus és alkotmányos normatívák mennyire sérülékenyek voltak a háború utáni Nyugat-Németország korai éveiben. Az iratok szerint Konrad Adenauer német kancellár 1951-ig nem tudott a félkatonai szervezet létezéséről, hiszen nem hozott döntést annak megszüntetéséről. A dokumentumok szerint a titkos hadsereg 40 ezer főt számlált. A szervezet komolyságára utaló jel, hogy a titkos hadsereg vezetői bekerültek a később létrehozott Bundeswehr vezetésébe is, mint például General Schnez Albert, aki 1911-ben született és a II. Világháborúban ezredesként szolgált, mielőtt belépett a Bundeswehr hadseregébe, majd az 1950-es évek végén a Védelmi miniszter, Franz Josef Strauss ( CDU ), később pedig Willy Brandt kancellár és Helmut Schmidt Védelmi miniszter ( mindkettő SPD ) alatt teljesített szolgálatot.
Az aktában lévő egyik dokumentum szerint Schnez egyik nyilatkozata azt sugallja, hogy a titkos hadsereg létrehozatalát Hans Speidel is támogatta, aki 1957-ben a Közép-európai szövetséges NATO haderő főparancsnoka lett, ezen kívül Adolf Heusinger, aki a Bundeswehr első főfelügyelőjévé vált. A történész Kesselring-nek különleges kapcsolata van a történelemmel, hiszen nagyapja Albert Kesselring tábornagy volt.
Dr. Kesselring tanulmányozva az aktákat kijelentette, hogy első ránézésre Schnez kapcsolata a jobboldalhoz nem bizonyíthatóak, állítólagos baloldali kémkedéseit pedig “biztonsági ellenőrzéseknek” tartja, azonban rámutatott arra, hogy a teljes akta kiértékelése még éveket vesz majd igénybe. Az viszont már most bizonyítható, hogy az új védelmi projekt kiindulása a stuttgarti régióhoz köthető, ahol akkoriban Schnez fa-, textil és háztartási eszközökkel foglalkozó vállalkozást üzemeltetett, miközben társadalmi rendezvényeket szervezett a 25. Gyalogsági hadosztály veteránjai részére, melyben korábban ő maga is szolgált. Segítették egymást, támogatták az elesett bajtársaik árváit és özvegyeit, miközben felelevenítették háborús emlékeiket – élményeiket, összevetve az új korszakról alkotott véleményeikkel.
A Kelettől való félelem:
A beszélgetések mindig ugyanahhoz a kérdéshez tértek vissza. Mi lesz a teendő akkor, ha a szovjetek a kelet-európai szövetségeseikkel betörnek Nyugat-Németországba? Nyugat-Németországnak ekkor még nem volt önálló hadserege. A Schnez-csoport először fontolóra vette a lehetőségeiket. Partizán hadviselés összekötve egy esetleges külföldről irányítható főhadiszállás lehetőségével, tehát az első ötletek között szerepelt Németország külföldről való felszabadítása. Annak ellenére, hogy tettével megsértette a szövetségi törvényeket, miszerint betiltottak mindenféle katonai, félkatonai és/vagy katona-szerű szervezet létrehozását – a törvények megsértéséért pedig börtönbüntetés járt – Schnez gyorsan népszerűvé vált. A titkos hadsereg legkésőbb 1950-re a hasonló gondolkodású üzletemberek támogatásával és adományaival működőképes lett. Hamarosan kapcsolatba léptek más volt hadosztályok veteránjaival. Szállítmányozási cégek teherautókat biztosítottak számukra, melyekkel vészhelyzet esetén gyorsan egyik helyről a másikra érhettek. A korábbi gyalogsági tábornok, Anton Grasser is Schnez szolgálatába állt, és a fegyverzetért vállalt felelősséget. Háború utáni karrierjét a bonni Szövetségi Belügyminisztériumban kezdte meg, ahol főfelügyelői állást kapott. Egy esetlegesen kirobbanó háború esetén pedig a taktikai egységek koordinátora lett volna. Arra utaló jel nem mutatható ki, hogy az akkori Belügyminisztert, Robert Lehr-t tájékoztatták volna erről. Schnez egy olyan gyors reagálású erő felállításán dolgozott, mely ütőképes, miközben a háborús elit egységek tapasztalatai hasznosíthatóak. A dokumentumokban szereplő személyek között nincs nő. Azonban, üzletemberek, kereskedők, ügyvédek, jogászok, polgármesterek, tanárok megtalálhatóak. Valószínűleg mindannyian anti kommunisták voltak, és a kalandvágy is hajthatta őket. Például, a dokumentumokban megemlített Hermann Hölter nyugállományú tábornokról azt írják, hogy az íróasztal mögött nem érezte jól magát. A titkos tartalék nagy része Németország déli részén élt. A csoport személyzeti osztályt Rudolf von Bünau nyugállományú tábornok vezette ugyancsak Stuttgart-ból. Alegység parancsnokok voltak például a szintén nyugállományú Hans Wagner tábornok Ulm-ból, Alfred Reinhardt nyugállományú tábornok Heilbronn-ból, Werner Kampfhenkel nyugállományú tábornok Karlsruhe-ból, és Wilhelm Nagel nyugállományú tábornok Freiburg-ból. Továbbá, számos más városból is ismertek résztvevők.
Schnez listája körülbelül 10 ezer nevet tartalmaz, ami elegendő három részleghez. Titoktartási okokból csak 2 ezer tisztet alkalmazott, de a jelentkezőkből nem lehetett hiány. Hiszen háborús tapasztalatokkal rendelkező férfiakból nem sem volt hiány. Schnez tárgyalásokat folytatott svájci bázis helyszínek létrehozásával kapcsolatban, de reakcióik “nagyon visszafogottak” voltak. A dokumentumok azt állítják, hogy később Spanyolország jött szóba, mint egy lehetséges bázis alapja. A kortársak Schnez-t egy energikus önbizalommal bőven megáldott szervezőként jellemezték. Kapcsolatot tartott fenn a Német Ifjúsági Ligával és annak egy speciális szervezetével, a Technischer Dienst-el, melyek felkészültek egy esetleges szovjetek elleni partizán háborúra. Ezt a két csoportot titokban az Egyesült Államokból finanszírozták kimenekült volt nemzeti szocialista tisztviselők. Mindkét szervezet működését 1953-ban a Nyugat-Német Szövetségi kormány betiltotta. A Spiegel által megtekintett amerikai dokumentumok szerint Schnez kapcsolatban állt a korábbi SS Obersturmbannführer-el, Otto Skorzeny-vel is.
Schnez 1951 nyarán kért segítséget a Nyugat-Német Titkos Szolgálattól. Az 1951. július 24-i értekezleten Schnez árnyék-hadseregének szolgáltatásait felajánlotta Gehlen-nek, a Hírszerző Szolgálat vezetőjének, mint egyfajta “katonai felhasználásra” vagy mint “egyszerűen potenciális erőként” történő megtartására, legyen szó akár egy esetleges német száműzetési kormány vagy akár a nyugati szövetségesek számára. A Gehlen Szervezet írásos feljegyzései szerint Schnez és Gehlen között már régóta tartott a barátság. A dokumentumok arra is rámutatnak, hogy a Titkos Szolgálat csak 1951-ben tavaszán kapott információkat a titkos csoport létezésével kapcsolatban. A Gehlen Szervezet Schnez-t “különleges kapcsolatnak” minősítette, és a “Schnepfe” – “Szalonka” kódnevet kapta.
Valószínű, hogy Gehlens lelkesedése Schnez felajánlására sokkal nagyobb lelkesedést váltott volna ki, ha az egy évvel korábban érkezik, amikor kitört a koreai háború. Abban az időben a Nyugat-német főváros Bonn, és Washington fontolóra vették, hogy egy esetleges katasztrófa esetén összegyűjtsék és felfegyverezzék a volt német katonai elit alakulatok veteránjait, és harcoló erőkként az új szövetségesek mellé rendeljék őket. Azonban, egy évvel később ez az ötlet már nem tűnt annyira jónak, így Adenauer is elvetette ezt, ehelyett azonban sürgette Nyugat-Németországot a Bundeswehr megalapítására. Amennyiben ekkortájt a Schnez illegális csoportjának létezése napvilágra került volna, az jelentősen veszélyeztethette ezt a politikai irányvonalat, és egy nemzetközi botrány alakulhatott volna ki belőle.
Ennek ellenére Adenauer úgy döntött, hogy nem lép fel Schnez szervezete ellen – ami számos kérdést vet fel: volt bármiféle félnivalója egy, a Wehrmacht és a Waffen-SS veteránjaival lefolytatandó konfliktustól? Eközben a Gehlen Szervezetben aggályok merültek fel Skorzeny-vel kapcsolatban. Egy másik, a SPIEGEL által megtekintett BND dokumentum szerint az egyik osztályvezető feltett egy kérdést, msizerint lehetséges-e a szervezetnek agresszív álláspontot képviselnie Skorzeny ellen. A Gehlen Szervezet képviselője erre azt javasolta, hogy konzultáljon az “SS-el”. Így megítélhető, hogy a régi és volt nemzeti szocialistáknak látszólag még mindig jelentős befolyása volt az 1950-es években. 1951-ben világossá vált, hogy még évek telhetnek el a Bundeswehr megalapításáig. Adenauer szempontjából ez azt jelentette, hogy egyelőre Schnez és szervezetének zöld utat kell biztosítani, felkészülve a legrosszabb forgatókönyv esetére. Feltehetőleg ez adta Gehlen kezébe azt a hatalmat, amivel folyamatosan átvilágíthatta Schnez szervezetét. Úgy tűnik, Konrad Adenauer ekkor tájékoztatta az amerikai szövetségeseit, és a politikai ellenzéket a szervezet létezéséről.
A Szervezet feloszlatása:
Ettől kezdve Gehlen és Schnez szoros kapcsolatban álltak egymással. Megállapodást kötöttek arról, hogy megosztják egymás között a kémkedésből származó információikat. Schnez büszkélkedhet azzal, hogy rendelkezik egy “különösen jól szervezett” hírszerző hálózattal. Figyelmeztető listákat továbbítottak azokról a veteránokról, akik a szovjet fogság alatt feltehetőleg átálltak, agymosáson mentek keresztül, vagy akár bármilyen módon támogatták a Szovjetunió törekvéseit. A kommunista gyanús egyéneket pedig jelentették a stuttgarti bázisnak.
Schnez sosem kapott annyi pénzt ezért, amennyit mindig is remélt. Az állami támogatása 1953 őszén elfogyott. Két évvel később a Bundeswehr első 101 önkéntese felesküdött, így Schnez és hadereje feleslegessé vált.
Jelenleg nem ismert pontosan, mikor oszlatták fel a szervezetet. Schnez maga is belépett a Bundeswehr kötelékébe. 2007-ben úgy halt meg, hogy sosem mondott senkinek semmit a szervezetről, annak felépítéséről és működéséről. A “Biztosító Társaság” nyilvántartása pedig eltűnt. Az ismert tények nagyrészt a Gehlen Szervezettel kapcsolatos dokumentumokból fakadnak, amelyek bejutottak utód szervezete, a BND minősített archívumába.
Úgy tűnik, hogy szándékosan ott állították be őket a megtévesztő „Biztosítások” cím alatt, abban a reményben, hogy így soha – senki sem talál okot érdeklődni a továbbiakban iránta.
