Schlacht im Hürtgenwald
Hürtgenwald Belgium és Németország határa mentén található, a német Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány délnyugati sarkában. Az alig 130 négyzetkilométer kiterjedésű erdő a németországi Aachen, Monschau és Düren városok által körvonalazott háromszögben fekszik. A Ruhr folyó az erdő keleti szélén folyik.
A II. Világháború idején ennek a területnek a zord terepe volt a színhelye annak a hosszú, véres, elhúzódó Hürtgen-erdei csatának, amely három hónapon át zajlott a hideg tél alatt, 1944. szeptember 19. és 1944. december 16. között. A németek sikeresen védték a területet, miközben időt nyertek arra, hogy meglepetésszerű ellentámadást indítsanak az Ardennekben 1944. december 16-án.
A patakok és völgyek szabdalta rengetegben nehéz volt tájékozódni, tüzelni és az ellenséges állásokat felderíteni. Az amerikai 9. Gyaloghadosztály az itt töltött néhány hét alatt egy öt kilométer széles szakaszon alig három kilométert nyomult előre és eközben 3,836 embert veszített. Az erdő ekkoriban kapta a „halálgyár” nevet.
„Az erdőség pokolian kísérteties hely volt a harcra. Fedezék nem volt. Látni nem láttunk semmit. Célpont sincs. A tüzérség úgy vág bele a fákba, mint valami sarló. Minden össze gubancolódott. Járni is alig tudtunk. Mindenki fázott és bőrig ázott, a hideg eső és a dara keveréke pedig csak hullott-hullott ránk.” – emlékezett vissza George Morgan őrmester.
A tüzérségnek sem vették sok hasznát, hiszen a megfigyelők a sűrű növényzettől nem láttak rá a célpontokra. A légierő is csak időnként jutott szerephez, általában egy-egy nagyobb roham előkészítésekor. Az amerikai tűzerő és mozgékonyság ilyen módon lényegében alkalmazhatatlan volt a hürtgeni csatában. A támadó gyalogság komolyabb támogatás híján kénytelen volt géppuskáira és aknavetőire hagyatkozni.
Az amerikai sorozási rendszer túlságosan felületesnek, a harcászati kiképzés pedig elégtelennek bizonyult. A sűrűben vívott csatározások során a „tűz és manőverezés” jól begyakoroltatott eljárása kevés volt a sikerhez. A rendes – akár több éves – kiképzésen átesett amerikai alakulatok már 1942 óta harcoltak és állományuk jelentős részét elveszítették. A helyükre érkezettek háta mögött sokszor csak 13 ( később 8 ) hét alapkiképzés állt, az újdonsült tisztek nagy része pedig mindössze a két hónapos tisztképzővel dicsekedhetett. Kezdeményezőkészségük sok kívánnivalót hagyott maga után, embereik pedig ennek megfelelően viselkedtek harcban. Marshall dandártábornok, az amerikai hadsereg történésze leírta, hogy az általa megkérdezett frontkatonák fele állította, hogy puskáját el sem sütötte.
A csatának, az 1983-ban megnyitott Hürtgen Forest Museum állít emléket.
A körzetben három német katonai temető is található; a hürtgeni 1952-ben nyílt meg.
2-es kép: Julius Erasmus
Julius Erasmus 1945-ben tért vissza a hürtgeni erdőbe, miután az egész családját és otthonát is elvesztette a háború alatt. A volt német katona megdöbbent, amikor annyi elesett katona holttestét találta elhagyva, és úgy döntött, hogy eltemeti őket a Vossenack-i temetőben. Vossenack “temetkezési vállalkozójaként” emlegették. Sokszor az életét is kockáztatva kutatta az aknákkal teli erdőben az elesett bajtársak maradványait.
Amikor a köztemető megtelt, a Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge létrehozta a mai katonatemetőt a 470-es magaslaton, és alkalmazta Erasmus-t.
Az 1960-as években Erasmus elhagyta Vossenack-ot, és 1971-ben halt meg, szinte teljesen elfelejtve. Összesen 1,569 német katonát temettek el.
Julius Erasmus-t a Nideggen-Abenden-i temetőben temették el. Mivel családtagja nem maradt, 2001-ben senki nem volt, aki kifizette volna a sírhely megújítását, így a csontjait kihantolták.