A NatGeo cikke: Ahol az emlékezés jelképe a pipacs.
Fotó: Az ismeretlen katona sírjánál pipacsokkal emlékeztek meg az első világháború áldozataira.
A téma onnan jutott az eszembe, hogy egy, még a nyáron Hollandiából rendelt csomagomba be volt téve egy ugyanilyen pipacs. Nem igazán értettem, utána kerestem, de semmit sem találtam róla. Feltűztem az íróasztalom feletti parafalapra. Gondoltam, megkérdezem a holland partnerem, de aztán elfelejtettem.
Aztán az Erzsébet királynő haláláról szóló külföldi cikkekben újra láttam, majd a napokban a NatGeo cikkében.
Így meg is oldódott a ( számomra ) rejtély.
A Brit Nemzetközösség országaiban ezekben a napokban furcsa kis kitűző látható a hölgyek és urak ruháján. Afféle kokárda ez, ami viszont nem a nemzet zászlaját, hanem egy kedves kis virágot szimbolizál.
A pipacs az Emlékezés Napjának jelképe. Mi ez az ünnep, és miért éppen a „poppy”?
1918. november 11-e egy négy esztendeje várt nap volt – ekkor ért véget a világháború, amit akkor még nem számoztak. Már a következő évben, 1919-ben a Brit Nemzetközösség országaiban ezt a napot hivatalos ünneppé nyilvánították.
1918. november 11-e egy négy esztendeje várt nap volt – ekkor ért véget a világháború, amit akkor még nem számoztak. Már a következő évben, 1919-ben a Brit Nemzetközösség országaiban ezt a napot hivatalos ünneppé nyilvánították.
Az Emlékezés Napján nemcsak az első világháború halottai előtt róják le kegyeletüket a korona polgárai: mellettük a külföldi frontokon valaha harcolt minden veterán, békefenntartó és valamennyi hős előtt tiszteleg a nemzetközösség. Az emlékezés jeleként ilyenkor pipacsot viselnek a ruhájukon, amely hagyomány egészen a 19. század elejéig nyúlik vissza.
A napóleoni háborúkat lezáró waterlooi csata után feljegyezték, hogy napokkal az ütközet után vérvörös pipacstenger borította be a véráztatta harcmezőt. Ez a kép ihlette meg az első világháborúban tüdőgyulladásban elhunyt katonaorvost, a Vermonti Egyetem patológus professzorát, John McCrae alezredest (1872–1915). Az I. Kanadai gyalogosezred tisztje az ypres-i ütközetben vesztette el barátját – és egyben korábbi tanítványát – Alexis Helmert. Az ő emlékére írta a lövészárokban McRae professzor-alezredes a világirodalom legszebb háborús költeményének tartott Flandria mezején című verset. A vers Boulogne-tól, ahol McRae meghalt, hosszú utat járt be, de szerencsére fennmaradt, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az 1919 óta megünnepelt Emlékezés Napjának jelképe ez a bájos, mégis mély emlékeket idéző virág lett.
Flandria mezején
Flandria mezején pipacsok nőnek
Keresztjei közt egy temetőnek
Ez jelöli a mi helyünket;
s bár fenn az égen
Még bátran szól a pacsirta ének
Lenn, az ágyúdörgésben
nem hallod őket.
Mi vagyunk a halottak,
kik pár napja még
Éltünk, elestünk, ragyogott
ránk a naplemente
Szerettünk, szerettek minket
s most itt a vég,
Flandria mezején.
Viaskodjatok Ti az ellenséggel;
Átadjuk a fáklyát elhaló kézzel;
Vigyétek Ti azt magasra tartva.
De ha hűtlenek lesztek hozzánk, mélyén a sírnak
Mi nem tudunk aludni,
bár pipacsok nyílnak
Flandria mezején.
John McCrae, 1915. (Fordította: Nika Géza)
Flandria mezején pipacsok nőnek
Keresztjei közt egy temetőnek
Ez jelöli a mi helyünket;
s bár fenn az égen
Még bátran szól a pacsirta ének
Lenn, az ágyúdörgésben
nem hallod őket.
Mi vagyunk a halottak,
kik pár napja még
Éltünk, elestünk, ragyogott
ránk a naplemente
Szerettünk, szerettek minket
s most itt a vég,
Flandria mezején.
Viaskodjatok Ti az ellenséggel;
Átadjuk a fáklyát elhaló kézzel;
Vigyétek Ti azt magasra tartva.
De ha hűtlenek lesztek hozzánk, mélyén a sírnak
Mi nem tudunk aludni,
bár pipacsok nyílnak
Flandria mezején.
John McCrae, 1915. (Fordította: Nika Géza)
