Operation Paperclip – A gémkapocs hadművelet
A II. világháború vége felé az amerikai kormányzat számára egyre világosabb lett, hogy a háború lezárultával új ellenféllel kell a világpolitikában szembenézniük, mégpedig a németekkel szembeni háborúban szövetséges Szovjetunióval. A háború utolsó évében már egyértelművé vált, hogy a két formálódó világhatalom a német technológiai fejlesztésekért és a Német Birodalmat kiszolgáló szakemberekért és tudósokért kezdett versenyezni. Az amerikai hatóságok 1945-ben alapították meg erre a célra a JIOA ( Joint Intelligence Objectives Agency ) nevű szervezetet, melynek fő tevékenysége a titkos Gémkapocs művelet ( angolul Operation Paperclip ) menedzselése volt ( a program eleinte az Operation Overcast – „Borús művelet” néven futott ).
Ennek keretében főleg az amerikai hadsereg ( Army CIC ) különleges ügynökei több mint 1600 német mérnököt, tudóst és technikust menekítettek ki az összeomló Németországból az Amerikai Egyesült Államokba 1945 és 1959 között. Sokan a kimenekítettek közül a nemzeti szocialista párt vagy akár az SS tagjai voltak, de tudásuk fontossága felülírt minden morális megfontolást.
Az elsődleges cél ekkor a szovjetekkel szembeni űrverseny megnyerése volt, ezért a program legnagyobb fogása Wernher von Braun és az ő V–2 programot fejlesztő csapatának a megszerzése volt. A szovjetek is rendelkeztek hasonló célú programmal, az Oszoaviahim művelettel ( Operacija Oszoaviahim ), melyet az NKVD speciális egységei 1946. október 22-én hajtottak végre, és több mint 2200 szakembert ( családtagjaikkal együtt 6000 személyt ) gyűjtöttek be.
Ezért az amerikaiak ( csakúgy, mint az összes szövetséges ) felkészültek a háború utáni időszakra, és technológiai előnyüket a Szovjetunióval szemben német szakértőkkel tervezték megerősíteni. A németek komoly fejlesztéseket vittek végbe a háború alatt – főleg az 1943 utáni időszakban –, ezeket gyakorlatilag mindkét fél a magáénak akarta tudni.
Elsődleges cél a magfizikával kapcsolatos kutatási program volt, a német nukleáris fegyverfejlesztési program eredményeivel. Rögtön ezt követte az Aggregat 4 program, ennek kereteiben fejlesztették a németek a Vergeltungswaffe V2 rakétáikat is. Természetesen szerepeltek a „kívánság listákon” a különféle egyéb fegyverrendszerek, a navigációs rendszerekhez fejlesztett giroszkópos technológiák, a repülőgép-építési megoldások, a sugárhajtóművek és a speciális szárnyívelési eljárások, a színes film-technológia, a kémiai fegyverek.
A szövetségesek a frontvonalak mögött trófea-bizottságokat ( németül Trophäenkommissionen, angolul T-Force ) hoztak létre, ezeknek az elsődleges feladata a német szakértők begyűjtése volt.
A Terepi Információs Műszaki Ügynökség ( Field Information Agency; Technical; FIAT ) művelet célja „a győzelem kiaknázása, a tudomány fejlődése, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezete tagjai termelésének és életszínvonalának javítása a német módszerek megfelelő kiaknázásával az Egyesült Államokban” volt. Ezt a műveletet „váltotta le” a Gémkapocs művelet, így a ‘FIAT’ 1947-ben fejeződött be.
Már a háború kezdeti időszakában létrehozták az amerikaiak a Kombinált Hírszerzési Célkitűzések Albizottságát ( CIOS, Combined Intelligence Objectives Subcommittee ), mely a trófea-bizottságok munkáját koordinálta, információkat gyűjtött a T-Force egységek célpontjairól, az ipari, katonai és tudományos létesítményekről, és azok alkalmazottairól. Eleinte csak arra törekedtek, hogy a német szakértők ne vándoroljanak el Németországból, illetve célzott szabotázs-akciókat szerveztek bizonyos fejlesztések ellen.
Az egyik első akciójuk, a Safehaven-projekt infravörös technológiai fejlesztések ellen irányult, főleg, hogy ezek ne juthassanak el Japánba.
Később a hangsúly áthelyeződött, igyekeztek a szovjet megszállási zónából ( Szászországból, Türingiából, Berlinből ) minél több német szakértőt evakuálni az amerikai megszállási övezetbe. Ezekben a törekvésekben már tetten érhető volt a Szovjetunióval szembeni bizalmatlanság. Ebben az időszakban, 1947-ig mintegy 1800 szakembert és tudóst vontak be a programba, 3700 hozzátartozójukkal együtt.
Legtöbben természetesen nem kerültek be a Gémkapocs műveletbe. Őket a kihallgatásuk után jellemzően olyan – az amerikai zónában található – településeken helyezték el, ahol nem voltak kutatási létesítmények, és hetente kétszer jelentkezniük kellett a helyi rendőrségen.
Eleinte úgy tervezték, hogy egy külön program, az Urwald művelet ( őserdő művelet ) keretében evakuálják őket a harmadik világba, de erre soha nem került sor.
A Közös Vezérkari Főkapitányság ( JCS – Joint Chiefs of Staff ) 1945. július 20-án hozta létre az első titkos toborzási programot, az úgynevezett Overcast műveletet, eredetileg „a japán háború lerövidítésének és a háború utáni katonai kutatásaink támogatásának elősegítésére”. A „Borús” elnevezés a német tudósok családtagjaitól származott, eredetileg arra a lakótáborra használták, ahol Bajorországban tartották őket.
1945 nyarának végén a JCS létrehozta a JIOA-t, a Közös Hírszerző Közösség albizottságát, hogy közvetlenül felügyelje a Borús műveletet és a későbbi Gemkapocs műveletet. 1945 novemberében az Overcast műveletet átnevezték Gémkapocs műveletnek, ez a nevét azokról a gémkapcsokról kapta, amiket azok aktáinak a fedőlapjára tűztek, akiket el akartak vinni az Egyesült Államokba. Egyes források szerint ezekkel az iratkapcsokkal tűzték rá a kétes hírű tudósok új politikai személyiségeit tartalmazó iratot az többi aktájukhoz.
Egy 1946. szeptember 3-án kiadott belső előterjesztésben Harry S. Truman elnök hivatalosan is jóváhagyta a Gémkapocs műveletet, illetve kiterjesztette azt ezer német tudósra. Hivatalosan az akció célja „ideiglenes, korlátozott katonai őrizetbe vétel” volt.
1945 augusztusában, Toftoy Holger ezredes, az Egyesült Államok hadseregének Kutatási és Fejlesztési Osztályának Rakétafejlesztési vezetője kezdetben egyéves szerződést ajánlott fel a a kiválasztott rakétatudósoknak; 127-en közülük ezt elfogadták.
1945 szeptemberében a rakétafejlesztők első, hétfős csoportja megérkezett a Boston-öbölben található Long Island-re, az ott található Fort Strong-ba: Wernher von Braun, Erich W. Neubert, Theodor A. Poppel, August Schulze, Eberhard Rees, Wilhelm Jungert és Walter Schwidetzky.
1945 végétől kezdve további három rakétafejlesztő csoport is érkezett az Egyesült Államokba, hogy besorolják őket az állományba a „háborús osztály különleges alkalmazottjaiként” a texasi Fort Bliss-ben és a White Sands Proving Grounds-ban, Új-Mexikóban.
1945 és 1952 között az Egyesült Államok légiereje alkalmazta a legtöbb, Gémkapocs művelettel az USA-ba jutott szakembert; mintegy 260 főt. Közülük később 36 fő visszatért Németországba, egy ( Walter Schreiber ) pedig Argentínába emigrált.
Légijárművek tervezésével foglalkozó nyolcvanhat mérnököt helyeztek át az ohiói Wright Field-be, ahol az Egyesült Államokban a Luftwaffe repülőgépek és felszerelések működésének feltárásával foglalkozó Lusty program ( Luftwaffe Secret Technology ) munkáját támogatták.
1946-ban az Egyesült Államok Bányászati Hivatala is hét német szintetikusüzemanyag-kutatót vett alkalmazásba a Fischer-Tropsch vegyipari üzemében, a Louisiana-i Missouriban.
1949. június 1-jén az Egyesült Államok Hadseregének főparancsnoka a Redstone Arsenalt jelölte ki az alabamai Huntsville-ben a hadsereg rakétakutatási központjaként. 1950. április 1-jén a Fort Bliss rakétafejlesztési programot – beleértve von Braun-t és több mint 130, Gémkapocs műveletben részt vevő munkatársát – áthelyezték a Redstone Arsenalba.
1950 elején a Gémkapocs műveletben részt vevő szakemberek egyesült államokbeli hivatalos tartózkodását a mexikói amerikai konzulátuson keresztül legalizálták Ciudad Juárezben; így már a német tudósok Mexikóból törvényesen léphettek be az Egyesült Államokba.
1959-ben további 94 német szakembert vontak be a Gémkapocs műveletbe, és vittek át az Egyesült Államokba, köztük Friedwardt Winterberg-et és Friedrich Wigand-ot.
A teljes, 1990-ig tartó Gémkapocs művelet keretein belül mintegy 1600 német szakembert helyeztek át az Egyesült Államokba a szellemi jóvátétel részeként, és becslések szerint ők ott mintegy 10 milliárd dollár értékű szellemi tulajdont ( szabadalmak, technológiai megoldások ) hoztak létre.
Maga a művelet nagyon sok kérdőjelet hagyott maga után, és a teljes történet megismerése is várat még magéra, a titkosszolgálatok csak lassan oldják fel az aktákat a titkosítások alól. Egyik oldalon áll az Egyesült Államok megfontolása, hogy a német tudósok bevonásával a tudomány rohamos fejlődése felülír minden más egyéb megfontolást. Nyilván ezáltal sokan felmentést kaptak közülük a háborús tetteik alól, illetve Walter Schreiber Argentínába szökését a felelősségre vonás elől az amerikai hadsereg segítette.
Vannak olyan vélemények is, akik szerint a művelet után nem a tudósok lettek amerikaiak, hanem egy fordított folyamat, ( ismét ) egy nácifikáció zajlott le, azaz az amerikai tudományos életbe szivárgott be a volt náci tudósok után ez a szemléletmód, ami az „állandó háborús gondolkodás, a korlátlan háborús gondolkodás” kifejezésekkel jellemezhető. Más vélemények szerint akár Wernher von Braun-t, de legalábbis csapatának jó néhány tagját kivégezték volna a Németországban elkövetett bűneikért, ha a Gémkapocs nem menti őket ki onnan.
Másfelől pedig az is kérdéses, hogy mennyire volt jogszerű ezeket az embereket elhurcolni. Ezt a nagyhatalmak a „szellemi jóvátétel”-re hivatkozva tették, ami egyrészt nem jogi fogalom, másrészt egyetlen békeszerződésben sem szerepelt ennek a ténye, a résztvevők titkos műveletekkel hajtották végre ezt a „jóvátételt”, saját önös érdekeiket a többi szövetséges érdekei elé helyezve.
A program hivatalos jóváhagyása előtt Harry S. Truman elnök mintegy tizenhat hónapig vívódott a programmal kapcsolatban. Évekkel később, 1963-ban, úgy emlékezett, bár vonakodott jóváhagyni a Gemkapocs műveletet, végül a Szovjetunióval való ( fagyos ) kapcsolat miatt „ezt meg kellett tenni és megtettük”.
A Gémkapocs több tudósát is megvizsgálták, mivel a háború alatt szinte mindannyian valamilyen kapcsolatban álltak a Nemzetiszocialista Német Munkáspárttal. Végül csak egy Gémkapocs-tudóst, Georg Rickhey-t vonták ez ügyben eljárás alá, de sem Amerikában, sem Németországban nem nyilvánítottak bűnösnek egyetlen Gémkapocs-szakembert sem. Rickhey-t 1947-ben küldték vissza Németországba, hogy bíróság elé álljon a Mittelbau-Dora-eljárásban, ahol felmentették a vádak alól.
Egy idézet Wernher von Braun-tól:
„A tudomány önmagában nem rendelkezik erkölcsi dimenzióval. Olyan, mint egy kés. Ha sebésznek vagy gyilkosnak adod őket, mindenki a saját módján fogja használni azt.”
