A csatolt képeken jól látható a cink lemez felületkezelésének ( ezüstözés ) színvesztése, ami nem a viselésbeli kopás, hanem a cink alapanyag felületéről történő festék párolgás kövertkezménye.
Az Otto Schickle idővonal ugyanolyan jól nyomon követhető, mint a Schwerin, Meybauer, Steinhauer & Lück és Juncker idővonala.
Az első Schickle kitüntetés katalógus 1938. júniusában, majd az első Schickle U-boot Jelvények először az 1940. júniusi katalógusában jelentek meg.
Korábban azt feltételezték, hogy Schickle 1941 közepén még nem készíthetett cink kitüntetéseket, azonban ennek a feltételezésnek nincs semmiféle alapja, hiszen tisztán látható, hogy S.H.u.Co. is használt cink alapanyagot kitüntetéseinek gyártásakor ( lásd példának az S.H.u.Co., 41. gyártójeles Gyalogsági Rohamjelvényeit ). Ezen kívül Schickle is gyártott cink magvas Vaskereszteket.
Sőt, B.H. Mayer és Funke & Brüninghaus kizárólag cink alapanyagú Haditengerészeti kitüntetéseket gyártott, melyek hátlap szerelvényezése teljesen eltért a Schickle által használt megoldástól.
Az, hogy egy vagy több gyártó a későbbiekben hozzájutott Schickle gyártósoraihoz, raktáron maradt termékeihez és zsanér, tűző-, és beakasztókampó készleteihez, kizárólag spekuláció.
Azt is tudjuk, hogy a Kancellária ( Präsidialkanzlei ) 1941. július 1-én törölte Schickle-t a gyártó listájáról. Ezt az 1941. július 1-én kiadott Uniformen-Markt-ban közölte is:
“Wer Anfertigungen der genannten Art weiterhin von der Firma Schickle bezieht, macht sich strafbar.”
“Azok a személyek, akik továbbra is átveszik a Schickle cég termékeit, maguk is felelősségre vonhatóvá válnak.”
Schickle megmaradt raktár készleteinek további értékesítése szükségessé tette az LDO felügyeletét és jóváhagyását. Ez az ok elveti azt a feltételezést, miszerint más cégek megpróbálták volna használni Schickle gyártási módszereit és háborús időszakban készült szerelvényezéseit.
Mindenesetre, a hármas típusú Schickle formán a minőségi “Feinzink” került felhasználásra, nem pedig a későbbi “fekete ötvözetek”. A hármas típusú Schickle cink termékeket négy alváltozatra osztjuk a hátlap szerelvényezések alapján.
A Pforzheim-i székhelyű Otto Schickle ( LDO licence kódja ‘L/15’ ) a II-es típusú tervezési forma 2-es felhasználója. Schickle termékei egy viszonylag rövid ideig készültek, ami érdekessé teszi, hogy a messze a leggyakrabban előkerülő korai Páncélos Rohamjelvények.
Az egyetlen gyártójel, amellyel valaha is találkozhattunk ezeken a jelvényeken, az B.H. Mayer, Pforzheim ‘L/18’-as LDO-kódja. Ez pedig sok évtizeden keresztül megtévesztette a gyűjtőket, és helytelenül Mayer cégének tulajdonította a Schickle termékeket.
Már 2008-ban közvetett bizonyítékok utaltak Otto Schickle lehetséges részvételére eme kitüntetések gyártása terén. Majd egy 1940-es Otto Schickle katalógus előkerülése betekintést nyújtott arra vonatkozóan, miszerint a 3 Heer harci kitüntetésen egyértelműen felismerhető az akkori úgynevezett B.H. Mayer-design. Ezeknek a kitüntetéseknek a hasonló jellemzőik már ismertek, sőt a Vaskereszt és Kriegsmarine jelvények esetei is bebizonyították, hogy a katalógusbeli hasonlóságok nem a véletlen műve. Ma már ennek a IV-es típusú Páncélos Rohamjelvény formatervnek a gyártója elfogadott, mint Otto Schickle. Ez egy olyan formaterv, ami egyértelműen Paul Meybauer cégétől származik, hiszen megegyezik a főbb jellegzetességeivel. Noha, a további okok továbbra is a múlt homályába vesztek, az mindenképpen dokumentálásra került, hogy a Schickle cégnek 1941 júliusában véget ért a Kancelláriával kötött szerződése. A Kancellária igazgatója, Dr. Otto Meissner 1941. június 3-án bejelentette:
“Az 1940. július 25-i és november 1-i rendeletem alapján azonnali hatállyal megtiltom az 1933. január 30-a után bevezetett kitüntetések és éremérmek, továbbá ezek miniatűrjeinek a gyártását és értékesítését. Továbbá minden típusú szalagsáv gyártását, amelyek a fent említett kitüntetések és érdemérmek szalagjait tartalmazzák.”
Ugyanebben a levélben engedélyezték a fennmaradó / raktárkészleten maradt kitüntetések és érdemérmek piacra vitelét az LDO-val történő egyeztetés keretében.
A Kancellária közleményében az alábbiak olvashatók:
“Az Otto Schickle cég engedélyt kapott a minőségellenőrzésért felelős Leistungsgemeinschaft der Deutschen Ordenshersteller ( LDO )-tól a fennmaradó kitüntetés-, és érme készletük felszámolására. Az LDO az Industrie-, und Handelskammer Pforzheim-et bízta meg a készlet értékesítésével.”
A fenti bejelentés jelentőségét nem lehet alábecsülni, mert megmagyarázzák, hogy a megmaradt Schickle készlet nagy része végül a “Liefergemeinschaft Deutscher Orden und Ehrenzeichen Pforzheim”-hez került. Ennek a konzorciumnak a tagjai pedig: B.H. Mayer ( L/18 ), Förster und Barth ( L/21 ) and C.F. Zimmermann ( L/52 ).
Szabványos tombak szerelvényezési változatok
Három, kissé eltérő szerelvényezés változattal találkozhatunk ezeken a kiváló minőségű tombak jelvényeken:
A, Közvetlenül a hátlapra forrasztott tombak lemez zsanér, fehér fém kerek huzagolt ‘C’-formájú beakasztókampóval kombinálva. Különösen ez a korai beakasztókampó jelzi azt, hogy ezek a jelvények voltak a legkorábbiak.
B, Közvetlenül a hátlapra forrasztott tombak lemez “egyenes” zsanér, egy erős-lapított ‘C’-formájú beakasztókampóval kombinálva. Ezeken a jelvényeken látható ipari beakasztókampó, amelyeket Schinkel cége is elkezdett használni, megfigyelhető Schinkel Vaskereszt 1. osztályain is, de többek között S&L is használta a háború végéig.
C, Közvetlenül a hátlapra forrasztott tombak lemez zsanér a jelvénytest hátlapjánál “szögben reszelt”, ugyanazzal az erős-lapított beakasztókampóval, mint a ‘B’-változat esetében.
Megjegyzés: Más publikációkban és a gyűjtői urbán legendákban azt írták, hogy a ‘B’ és a ‘C’-típusú zsanérok közötti különbség a Schickle ( korábban B.H. Mayer-ként azonosított ) és a Frank und Reif által készített jelvények közötti eltérés. Ez viszont helytelen megállapítás, mivel az összes Schickle Páncélos Rohamjelvény egyetlen verőtővel készült. Ezt bizonyítja a minden Schickle Páncélos Rohamjelvényen megjelenő jellegzetes szárny verőtő hiba. Mindkét típus, a ‘B’-, és a C-típus szerelvényezés változatain is találkozni fogunk ezzel a verőtő hibával, tehát nem F&R és P&L termékekről van szó.
Nemcsak maguk a Schickle által gyártott tombak és cink lemez Páncélos Rohamjelvények találhatók meg nagy számban még napjainkban is, hanem a leggyakrabban előforduló formatervezési minta a IV-es típus, amely háborús viselési fotókon is bőségesen előfordul. Bizonyára nagy számban készültek, és Schickle esetében a rövid gyártási periódus, de a IV-es típus hosszú ( a háború végéig ) történő gyártása során is meglepő módon ugyanazt a szerelvényezést használták. A következetes szerelvényezés használat alól csak néhány ritkább kivételt találhatunk:
1, Az első két képen a tombak lemez esetében megfigyelhető közvetlenül a hátlapra történő lemez zsanért egy vörösréz bevonatos fémlemez zsanér váltotta fel, melynek alsó része 90 fokos szögben le van vágva a jelvény hátlapjánál. A Schickle Gyalogsági-, és Általános Rohamjelvényeken azonos zsanérokkal találkozhatunk. A beakasztókampó a szabványos megoldás.
2, A második változat a hármas képen látható. Itt csak a zsanér eltérő, amely egy nagy, “white metal” fehér fém erősítő talapzatos zsanért kapott. A beakasztókampó a szabványos típus.
3, A 4-es képen látható az egyetlen olyan változat, amelyen mind a zsanér, mind a beakasztókampó le lett cserélve. Ez az elrendezés megegyezik a Juncker-féle 1.1.4-es cink lemez Páncélos Rohamjelvényen található megoldással.
