A megalapított, de már gyártási fázisba nem került kitüntetések:
A Heer Légballonos Megfigyelő Jelvénye: W.C. ‘Bill’ Stump kutatása alapján
A Harmadik Birodalom idején megtervezett jelvények egyik legérdekesebb darabja a Heer Légballonos Megfigyelő Jelvény. A mai napig vitatják, hogy tényszerű bizonyítékokkal alátámasztható-e, melyik cég vagy cégek állították elő ezt a típusú jelvényt a II. Világháború idején vagy esetleg sosem került gyártásra. Már az első referencia könyvben, amely megjelent ebben a témában a háború után, különösen ritkának írták le. Manapság kevés új információval bővült a tudásanyagunk e tekintetben. Ez annak köszönhető, hogy minden új szerző az elődőkre támaszkodott és ugyanazokat az információkat használta fel. Minden szerző elsősorban az úttörőnek számító Dr. Phil. Kurt-Gerhard Kleitmann írásait vette alapul. Az életmű címe: A Rendjelek és Kitüntetések Kutatási Tanulmányának Intézete volt. Hatalmas mennyiségű információt kezelt ez a könyv és világszerte elismerték 45 éven keresztül. Dr. Phil. Kurt-Gerhard Kleitmann számos gyűjtői egyesület tiszteletbeli tagja volt, köztük a rangos Amerikai Rendjelgyűjtők és Kitüntetések Egyesületének. Németországban megkapta a Német Szövetségi Köztársaság Szolgálati Keresztjét. Sajnos annak ellenére, hogy minden létező elismerést megkapott, nem tudott tényszerű információkkal szolgálni a Heer Légballonos Megfigyelő Jelvényre vonatkozóan. A történelem fogja majd megítélni a hibákat, és kimondani a végső szót arra, hogy az elmúlt évek alatt történtek-e szándékos vagy félreértéseken alapuló valótlan dolgokat állító nyilatkozatok. Mindenesetre a manapság már elfogadott felvételek tekintetében korrigálhatók a múltban elkövetett hibák és remélhetőleg jól be lehet mutatni ennek a jelvénynek a valós termelési és odaítélési feltételeit. Sok vitára és vizsgálatra került sor a gyűjtők és a kutatók között annak érdekében, hogy meggyőző bizonyítékokkal álljanak elő és kristálytiszta képet tudjanak felmutatni és valós tényekkel, következtetésekkel vizsgálják meg ezt a jelvényt.
Sok esetben, a spekulatív pletykák és mesék hosszú időre hajlamosak voltak elfogadtatni a valótlan állításokat. ( Lásd azt, hogy mennyi ideig hittek abban a gyűjtők, hogy a réz magvas Vaskeresztek a Haditengerészet részére készültek ). A Harmadik Birodalom katonai kitüntetései között ez az egyetlen példa arra, ahol nem támasztja alá tényleges bizonyíték, hogy ilyen későn is gyártottak vagy kiadtak háborús kitüntetést.
A tényszerű információk tényleges hiánya okozta, hogy a medál folyamatos vita tárgyává vált az 1960-as évek végétől. A jelvény különböző változatait állították elő a háború utáni években, de nagyon kis számban. A legtermékenyebb gyártó Rudolf Souval, Wien cége volt. Ezek a termékek a háború utáni korai idők teli cink változatai voltak. A mai napig három különböző eredetinek vélt variációja létezik a háború utolsó hónapjaiban készített Heer Légballonos Megfigyelő Jelvénynek. Ezek közül egyről be is bizonyosodott 2010-ben, hogy Steinhauer & Lück, Lüdenscheid másolatok. Hátlap szerelvényezésük megegyezik az 1957-es Bundeswehr számára gyártott hivatalos kitüntetések formavilágával.
W.C. Stump az 1960-as évek végén találkozott először a Heer Légballonos Megfigyelő Jelvénnyel, az első európai utazása során. Húsz éves kitüntetés gyűjtése során még sosem hallott erről a fajta kitüntetésről és még kevésbé látott ilyet. Azonban, ezen az első európai útján egyből hat darabot tudott vásárolni mindkét osztályából, két egymástól független kereskedőtől. Angliában bronzból vert példányokat talált, amelynek „szakáll vagy púp” volt a sas szárnyának bal oldalán. Találkozott K. G. Klietmann-nal, aki megjegyezte neki, hogy nagy eséllyel ez a jelvény sosem érte el a gyártási fázist a Harmadik Birodalomban, mivel a Kancellária csak elfogadta a formát és csak a gyártási jóváhagyásáig jutott el az ügy. Adott neki egy fényképet, amely bemutatta a megtervezett jelvényt és állította, hogy ez az egy példány élte túl a háborút. Később kiderült, hogy a Kancellária Ellmar Lang-ot bízta meg a formatervezéssel. Dr. Klietmann később ezeket az információkat le is közölte az egyik könyvében, ami meg is győzte őt arról, hogy ne fogadja el őket a háború periódusának termeléseként. A vásárlási kedve ezen információk tudatában jelentősen csökkent.
4-es kép: Klietmann könyvében megjelent állítólagos eredeti jelvény
Fotó: Dr. Kurt G. Klietmann: Auszeichnungen Des Deutschen Reichs, 1936-1945. Berlin – 1981 / 122. oldal
5-ös kép: Az állítólagos 2-es típus
Megjelent Dodkins és Littlejohn: Orders, Decorations, Medals and Badgers of the Third Reich és John R. Angolia For Führer and Fatherland c. könyvekben is
Napjainkra bebizonyosodott, hogy ez nem egy 2-es típus, hanem Steinhauer & Lück, Lüdenscheid másolata. Hátlap szerelvényezése teljes egyezést mutat más, az 1957-es sorozatban a Bundeswehr részére gyártott S&L típusoknak.
Stump az első angliai útján 1968-ban az antik Islington városában találkozott egy katonai ereklye boltban egy angol veteránnal, aki pont eladta a brit kommandós kését a bolt tulajdonosának. Megvárta, amíg az adás-vétel létre jön, majd követte a veteránt az utcára. Megkérdezte tőle, hogy vannak-e más háborús emléktárgyai, amelyre az angol azt válaszolta, hogy volt a tulajdonában egykoron sok német érme, de már régen eladta mindet. Majd megemlítette, hogy a brit hírszerzés tisztje volt és az összes összegyűjtött német kitüntetésről részletes, kézzel rajzolt méretarányos vázlatokat készített, részletes akvarelleket az összes érmékről és kiegészítőkről, amelyekkel 1945-ig találkozott. Azt mondta, hogy csak pár háztömbre lakik a bolttól, így hajlandó megmutatni az albumot. Sétáltak és beszélgettek az úton, majd megmutatta a legérdekesebb kéziratot, amelyet Stump addig látott. Beleegyezett, hogy eladja az albumot és Stump pedig megvette a remekművet. A rajzok, a tényleges méreteket tartalmazták, az eredeti színeikkel, az összes Harmadik Birodalomban kiadott jelvényekről. Viszont az album nem tett említést a Légballonos Megfigyelő Jelvényről, noha minden egyéb ismert jelvényt felsorolt a Harmadik Birodalom korából. Csak az utolsó pár kép nem volt kiszínezve. A szokatlan nyilvántartás láttán Stump elnosztalgiázott a látottakon, hiszen egy szövetséges katona készítette ezt.
1968 végén történt, hogy kikerült az első modern és részletes nyomtatott kiadású referencia könyv, ami foglalkozik a témával, vagyis a Harmadik Birodalom által megrendelt kitüntetésekkel. A könyv címe: “Rendjelek, dekorációk, medálok és jelvények a Harmadik Birodalomban”, ami tartalmazta a szabad város, Gdansk jelvényeit is. Két úttörő szerző írta. Az egyik David Littlejohn, a másik Col. C.M. Dodkins. A könyv kiadását egy másik, akkori úttörő gyűjtő és kiadó vállalta, akit R. James Bender-nek hívnak. Ekkorra Mr. Bender már három másik könyvet készített el, ami a Harmadik Birodalommal foglalkozik. Ezeket a könyveket az amerikai hadsereg őrnagya John R. Angolia írta.
Az amerikai, és a világ többi gyűjtője is üdvözölte a könyv megjelenését. Fellapozva a könyvet azt vették észre, hogy nem a Dr. Klietmann által megmutatott eredeti jelvény fényképe került bele a könyvbe, hanem különös módon egy teljesen más jelvény, ami azonnal felismerhető, hogy egy egyszerű reprodukció, amit kapni lehet a piacon. Az alapítás időpontjának 1944. július 8-át jelölték meg és azt, hogy három osztályban, Arany, Ezüst és Bronz fokozatban készültek. Ebben az esetben, a könyvben hamis információk kerültek bemutatásra, ezzel is táplálva a jelvény körüli rejtélyt napjainkig.
A mítosz
Stump körbe utazta az Egyesült Államokat és Európát, hogy információkat gyűjtsön, múzeumokat látogasson, interjúkat készítsen jól tájékozott gyűjtőkkel, II. Világháborús veteránokkal a szövetségesek és egykori német ellenségeik oldaláról egyaránt. Mielőtt a könyv elkészülhetett volna, egyéb előbbre való dolgok miatt inkább eladta szinte teljes személyes gyűjteményének jelentős részét. Nem vesztek az információk kárba, mert átadta a teljes adathalmazt és a fényképeket John R. Angolia-nak a következő könyvéhez, a “Führerért és a Hazáért” sorozathoz.
1976-ban a modern szakkönyvek újabb evolúciója LTC. John R. Angolia két kötetes könyve a “Führerért és a hazáért” volt. Az első kötet tartalmazta a Harmadik Birodalom valamennyi katonai díját. Az 1978-ban megjelent második kötet pedig a Harmadik Birodalom polgári és politikai díjait sorolta fel. Stump személyesen is részt vett a projektben, nagymértékben hozzájárulva fényképes és egyéb információkkal Mr. Angolia művéhez.
Angolia tovább görgeti a mítoszt………
A reprodukciók valamikor a háborút követő években kerültek a piacra, amelyeket a már említett Rudolf Souval bécsi gyártó készített öntött változatban. Ezeknek az öntött másolatoknak a piacra kerüléséért Ludwig Umlauf volt a felelős, hiszen az ő irányítása alatt készítette ezeket a jelvényeket a Souval cég. Angolia valószínűleg megszerezte az egyik reprodukció jelvényt vagy annak fotóját, amit Dr. Klietmann vagy Christopher Farlowe bemutatott saját könyvében. A fényképek ugyanazt a változatot mutatták be, amelyet Dodkins és Littlejohn is felhasznált a könyvükhöz. Klietmann és Christopher Farlowe is kapott ebből a könyvből ajándék példányt a segítségükért, majd megdöbbenve látták, hogy egy másolat Légballonos Megfigyelő Jelvény fotója szerepel a könyvben. A hab a tortán az volt, hogy a könyvbe került a hírhedt másolat Luftwaffe Tengeri Rohamjelvény, a Luftwaffe Páncélos Rohamjelvény és a Luftwaffe Közelharcpánt is, mint eredeti II. Világháborús harci jelvények. A legtöbb tapasztalt gyűjtő és kutató tisztában volt azzal, hogy ezek másolatok és e szerint is tekintettek rájuk.
Dr. Klietmann többet vitatkozik, mint inkább a tényekről beszélne
1981-ben Dr. Klietmann kiadott egy könyvet, amelynek a címe: „Auszeichnungen des Deutschen Reichsóes 1936-1945″.
A 123-dik oldalon azt írja, hogy csak egy kitűzőt látott, amelynek a tulajdonosa maga a tervező volt. Vásárolt vagy kapott egy fényképet erről a jelvényről. Ebben az időben Stump nem kapott ajándék példányt ebből a könyvből, így nem értesült időben a könyv megjelenéséről.
Stump ez idő tájt az USA II. Világháborús légi haderejének kitüntetéseit, és a szovjet-orosz rendjeleket és érméket gyűjtötte. Beindított egy vállalkozást, sőt mindezek mellett még súlyos egészségügyi problémákkal is küzdött, ezért nem tudott lépést tartani a Harmadik Birodalom érméiről megjelent publikációival.
Forman és Ailsby hozzátesz a zűr zavarhoz
A következő két referencia könyv, amely megjelent a Harmadik Birodalomról, Christopher Ailsby írta, és 1987-ben jelent meg „A Harmadik Birodalom Harci Érméi” címmel. A másik, egy 1988-as kiadás Adrian Forman gondozásában “Útikönyv a Harmadik Birodalom Német Díjaihoz és azok Értékei” címmel. Minden új publikációt megpróbált Stump megvenni és betenni a könyvtárába, de ezt a két könyvet olyan gyorsan elkapkodták, hogy lemaradt róluk egészen 1997 tavaszáig, a szívátültetése utáni rehabilitáció több hónapos pihentető időszakáig. Ekkor elég ideje volt arra, hogy utolérje elmaradásait a témában.
Az internet és a fórumozás kora
Nyugdíjazása és gyógyulása idején aktív fórumozóvá vált. Az egyik legérdekesebb témája a Heer Légballonos Jelvény volt és ezt vita tárgyává is tette. Emlékezve tapasztalataira és a korai, 30 évvel ezelőtti másolat készítőkre, megosztotta gondolatait azokkal, akik meggyőződéssel tartottak ilyen eredetinek vélt jelvényeket a gyűjteményeikben. Emlékei nem voltak elegek ahhoz, hogy tényszerűen bemutassa nézeteit és véleményt alkosson a vitában. Szerencsére megvolt a referencia könyvtára, amelyet az előbb említett különböző szerzők írtak meg, így elkezdte felülvizsgálni a műveket. Egyből komoly problémával szembesült, mivel le kellett küzdenie sok kusza összefonódást, hamis információkat és spekulációkat. Ez volt a “farkasok a juhok ruhájában” esete. Annak ellenére, hogy a számtalan vita időszaka elkezdődött, közel egy évvel a téma feldobása után szinte semmilyen eredmény nem mutatkozott, ami meghatározná az eredeti és a hamis vagy a fantázia fogalmát. Úgy döntött, hogy megpróbál egyedül elérni egy elfogadható következtetéseken alapuló dokumentált megfejtést.
A tények
A Heer Légballon Megfigyelő Jelvényt 1944. július 8-án alapította a Német Hadsereg Főparancsnoksága elismerésül azon tisztek, közkatonák és tábori tüzérségi megfigyelő egységek szolgálataiért, akik aktív front szolgálatban vettek részt és nagy veszélynek tették ki magukat akkor, amikor a levegőben lévő megfigyelő ballonok segítségével gyűjtöttek információkat az ellenségről. A tüzérségi tűzet irányító megfigyelők 300-1000 méter magasságban voltak kábelekkel kifüggesztve a föld felett, a gázzal töltött légballonok alatt. 1-2-3 ember volt ezekben a kosarakban. Bár a német tüzérségi egységek által alkalmazott ballonos megfigyelés végig kísérte az egész háborút, ezek a csapatok nem rendelkeztek megkülönböztető képesítési jelvényekkel, amely jelezte volna a szakértelmet és a különleges tiszteletet részükre. Ezeknek az egységeknek egyetlen adományozható kitüntetésük volt bátorságukért, mégpedig a Háborús Érdemkereszt. A kiérdemlés feltételei miatt a Vaskereszt nem volt adományozható a Légballonos Megfigyelőknek. A legtöbb Légballonos Megfigyelő egység a keleti fronton állomásozott, különösen a háború későbbi éveiben. A megfigyelők könnyű célpontot nyújtottak a szövetséges pilótáknak. A korai időkben, a Luftwaffe feladata volt megfelelő védelmet biztosítani a megfigyelő egységeknek. A légballonok felhasználása jelentősen csökkent a háború előrehaladtával, miután a Luftwaffe elvesztette légi fölényét. Ekkor már a szövetségesek repülőgépeinek és szárazföldi egységeinek is elsődleges célpontjaivá váltak. Ez idő tájt ismerték fel a rájuk leselkedő fokozódó veszélyt.
Az egykori tüzérségi tiszt, a Német Kereszt Arany fokozatának tulajdonosa Oberst A. D. Hans Joachim Froben leírása:
“Egyedül 900-1500 láb magasságban egy fonott kosárban az ejtőernyővel. A kosár a ballon alatt lóg, amely fokozottan gyúlékony gázzal van töltve. Katonáim nagy területen tudnak megfigyelést folytatni nappal és éjszaka több órán át, de az éjszakák többnyire ebben a magasságban már mindig szelesek és hidegek. Nappal, a távolból jól láthatóak, gyakorlatilag felkérik az ellenséget arra, hogy támadják meg őket. Állandó légvédelmi üteg vigyázott rájuk. Az ejtőernyő nem sokat ért a támadások során, mert egy sérült ember nem tud kiugrani a kosárból, és az égő ballon nagyon hamar ráomlik a megfigyelőre.”
Természetesen a gázzal töltött ballon nem egy modern felderítő eszköz, de nagy előnye volt a síkban való gyors mozgás és az, hogy gyakorlatilag az éjszaka folyamán nem lehetett észrevenni. Meg kell jegyezni, hogy a nyugati szövetségesek 1939-1940-ig használtak légballonokat, de az orosz fronton 1945-ig használatban maradt.
Jelentős sikereket értek el az ellenséges csapatmozgás felderítésében, a közúti és vasúti közlekedés megfigyelésében, bármilyen csapat mozgások, páncélos vagy utánpótlási vonalak felderítésében, esetleges partizán tevékenységek megfigyelésében. Felfedték az ellenséges tüzérségi és aknavető állásokat.
Nem utolsó sorban pedig a saját német egységeik koordinálását is segítették. A földi személyzet nem volt képes meglátni ezeket a célpontokat.
A II. Világháború első éveiben nem járt különleges elismerés ezért a teljesítményért, amely egyformán értékelné a parancsnoki és az egyes egységek szerepvállalását a csatatereken. 1943. szeptemberében Oberst Meredikes, Oberst A. D. Hans Joachim Froben elődje felvetette azt az ötletet, hogy jutalmazni kellene a Légballonos Megfigyelőket egy megkülönböztető jelvénnyel, mivel a növekvő szövetséges légi fölény és az ellenség okozta egyre nagyobb veszteségek lehetővé tennék az adományozást, de felsőbb szinten elvetették az ötletet, mivel senki sem gondolt a háború hosszabbtávú kitolódására. Ezen kívül indoklásként a parancs azt is tartalmazta, hogy ez a személyzet igen kicsi ahhoz, hogy adományozhatóvá váljon egy újfajta kitüntetés.
Később, Oberst A. D. Hans Joachim Froben felkereste a P5A Herrespersonalamt ( Katonai Személyzeti Hivatal ) és alkalma nyílt beszélni a csoport vezetőjével, aki a beszélgetés során azt javasolta, hogy dolgozzon ki egy megfelelő beadványt. Hitt abban, hogy a teljesítmény jelvény ( Leistungsabzeichen ) akkor is engedélyezhető, ha csak egy kisebb csoportnyi támogató személyzetnek kell adományozni.
Ki kellett találni az adományozás követelményrendszerét, viszont Froben-nek ebben nem volt szakmai tapasztalata, ezért felkérte az egyik tapasztalt tisztjét, a különítmény vezetőjét Oberleutnant Uhde-t, hogy segítsen neki. A konzultációk eredményeképpen és a számításokat figyelembe véve, megállapítottak egy kritériumok alapján működő pontrendszert. Fontossági sorrendet hoztak létre a megfigyelői jelentések pontosságát és a célok pontos meghatározását illetően. Fontossá vált a küldetés időtartama, és az esetleges ellenséges támadások ereje, hatása. Például minden egyes ellenséges célpont felderítése egy négy órás szolgálat alatt 1 pontot ért. A megfigyelés során, az ellenséges támadásból kényszerítő okokból ejtőernyővel evakuált megfigyelő először 10 pontot és minden további eset után + 5 pontot kapott.
Három osztályt hoztak létre. A Bronz fokozat 20 pontért, az Ezüst fokozat 45 pontért és az Arany fokozat 75 pont után járt. Viselési helyének pedig a zubbony bal zsebének közepe lett meghatározva, mint az Általános Rohamjelvény esetében is. Az értékelések alapját a ballon napló képezte, amelyet szakasz szinten kellett vezetni, majd benyújtani a Tüzérség tábornokának, majd ezután kellett kiküldeni az adományozási okiratokat és a kitüntetéseket az adományozottaknak.
A jelvény gyártási jogát egy drezdai gyártó kapta meg, aki két mintát mutatott meg neki, amelyből kiválasztotta az egyiket és megbeszélte a gyártóval, hogy minden fokozatból készítsen 20-40 darabot.
Azt, hogy a kitüntetéseket ténylegesen leszállíthatták-e azt nem tudta megmondani, mert 1945 elején áthelyeztek egy tüzérségi ezred parancsnoki pozíciójába.
Ezeknek a bizonyítékoknak az alapján ki lehet jelenteni, hogy a kész kitüntetések nagy valószínűséggel nem kerültek kiszállításra az adományozottak részére. Oberst A. D. Hans Joachim Froben-t áthelyezéséig sem kerültek adományozásra a kitüntetések, tehát 1945 elejéig semmiképpen sem történhetett egyetlen adományozás sem. A drezdai ékszerésznek pontosan 44 napja lett volna leszállítani a megrendelt kitüntetéseket, mivel ezután Drezdát a szövetséges bombatámadások a földdel tették egyenlővé.
A tényszerű és dokumentált bizonyítékok a következők, mivel a tények a jó kemény bizonyítékok:
Ismertek az adományozási okiratok, amelyek kiosztásra kerültek. Ismertek a nyilvántartó naplók, és a katonakönyvek, amelyekbe bejegyezték az adományozás tényét.
Dr. Klietmann jelvényén látható sas nem mutat egyezést sem a Dodkins – Littlejohn páros, sem pedig John R. Angolia által bemutatott sas változatokkal. Egy gyártón belül ekkora eltérések nem lehettek egy limitált számú kitüntetés gyártása során.
Az 1988-as Forman könyv második kiadásában az úgynevezett “szakáll vagy ki dudorosodás” elkezdett fejlődni a sason. Sőt, a sas bal oldala szinte elsorvadt a jobb oldalhoz viszonyítva. 1981-ben Dr. Kleitmann egy újabb fotót mutatott be a Légballonos Megfigyelő Jelvényről. Ez azért lehet kulcsfontosságú, mert így talán megérthetjük a “szakáll és a púpok” szerepét az ügyben, mint néhány más típusú jelvény esetében is. Úgy tűnik, hogy akkor, amikor a fotó készült, más szögben tartották a fényképezőgépet, ami árnyékot vetett, és a “szakáll vagy púp” illúzióját keltette a sas bal oldalán. Továbbá, ez nem az a fénykép, amely az eredeti darabról készült annak idején. Stump nem látta ezt a második fényképet akkor, amikor 1968-ban meglátogatta Dr. Klietmann-t.
A helyzetet tovább bonyolította, hogy 1981-ben a Clay Publication Group sorozatban Stump megjelentettek egy cikket John Ormsby-val, a Hitleri Németország kitüntetései és dekorációi címmel. Ebben a cikkben sajnálatos módon, az akkoriban eredetinek vélt “szakállas jelvény” képét használták fel az Angolia könyvből.
A végső lökést, amely megemelte a “RED FLAG” – “vörös zászlót” az jelentette, amikor 1988-ban Adrian Formann pontosan behatárolta a Légballonos Megfigyelő Jelvény árát, a Harmadik Birodalom kitüntetései és azok árai című könyvében. Sokan elgondolkodtak, hogy létezhetnek-e különböző tervezési különbségek ezen jelvények között vagy sem. Forman felhasználta Dr. Klietmann fényképét, amelyről a kezdetekben Dr. Klietmann állította, hogy az egyetlen eredeti jelvény képe, amely túlélte a háborút. Ha ez lett volna a helyzet, akkor Dr. Klietmann miért adta két különböző jelvény fotóját Forman-nak és Forman két könyvében miért használt fel két különböző fotót erről a jelvényről? Mint kiderült, Dr. Klietmann már 1955-ben is ismerte a második jelvény fotóját, mivel ekkor jelentette meg először egy német kiadványban, amelyet újból megjelentettek Forman 1981-es könyvében.
Gondolkodjunk egy kicsit:
Dr. Klietmann megváltoztatta az idők folyamán az eredeti történetet, miszerint 1 példány élte túl a háborút. 1968-ra előkerült még 1 példány, ezzel már 2 darab élte túl a háborút, amit úgy harangozott be, hogy: „Itt a második jelvény és egy teljesen új forma”. Az összes létező reprodukción viszont ott van a “szakáll és a ki dudorosodás”, a sas bal oldalának deformálódásával együtt. Ezzel az úgynevezett “vörös zászló” már kapott egy zászlórudat is, amelyet Otto Spronk lengetett meg a világ gyűjtői felé.
Otto Sprong mint profi fotós górcső alá vette a két jelvényről készült fotót, és arra a megállapításra jutott, hogy a második jelvény eredeti. Amikor közelről megvizsgálta a jelvényt, akkor megállapította, hogy a nemzeti sas tökéletesen arányos. A szárnyakat szépen megtervezték és nincs „szakáll vagy kidudorosodás” a bal szárnyon, tehát nem deformált a bal oldal. Az új elmélet szerint a 2-es fotó maga a Dr. Doehle által jóváhagyott gyártásra előterjesztett forma 1944 végéről vagy 1945 elejéről, amíg az 1-es fotó a tervező által benyújtott eredeti terv, amely Hitler által elutasításra került. Ezt az 1-es formát küldték vissza Ellmar Lang-nak, amit az OKH 1944. július 26-i levele is bizonyít. Ebben a felállásban ez a második jelvény lenne az egyetlen eredeti darab, ezért Dr. Klietmann-nak igaza lehetett, és az 1-es forma fotója ténylegesen visszakerült a tervezőhöz, Ellmar Lang-hoz.
És Sprong profi fotósként is nagyot tévedett.
Az állítólagos prototípusok lemez jelvények, melyek alapanyaga tombak. Ez nem lehetséges, hiszen 1944-ben már nem foglalkoztak minőségi alapanyagok felhasználásával. Lásd példának, a számozott Páncélos és Általános Rohamjelvényeket vagy az Arany fokozatú Közelharcpántokat. Mindegyik cink változat.
A következő kérdés:
A “szakáll vagy kidudorosodás” és a deformált baloldallal látható jelvények lehetnek eredetiek? A Kancellária és az ellenőrzés egyéb szintjén átmehetett egy deformált jelvény elutasítás nélkül?
Ezek a hibák adódhatnak abból, hogy az eredeti határidő lejárta után a tervező hibát követett el a verőtő készítésekor? A fényképezőgép árnyékot vetett-e a sas csőrén és a bal oldalán, ezért a tervező ezeket a hibákat beleépíthette-e a célszerszámba, és hihette-e azt, hogy ezek a jelvény szerves részei? Egy ilyen durva tervezési hiba pedig átjuthatott az ellenőrzési rendszeren a háború eme késői szakaszában?
Nyújthat ez egy hipotézist vagy fogadjuk el, mert egyenlőre nincs más logikus magyarázat a torzult verőtőre?
Elég lehetett-e az idő 1944. július 8. és 1945 májusa között a rendeletek megírására, bevezetésére, majd a lehetséges tervezőknek való kiosztására? Ezt követően a tervezők megrajzolták, és a mintákat benyújtották a Kancelláriának. A Kancellária jóváhagyta és pecsétjével látta el a dokumentumokat. Miután ez megtörtént elkezdődhetett a tömeges gyártás, amelyet egy cég vagy több cég végzett. Az utolsó lépés az adományozottakhoz való eljuttatás volt. Hiszen ez a jelvény is ugyanazokon a procedúrákon ment keresztül, mint bármely más jelvény az alapítás és bevezetés rendszerében, amelyeket a gyártás előtt kötelező volt végig futtatni. Ez néha rövidebb és néha hosszabb folyamat, de egységesen jellemző a Birodalom összes jelvényére.
Néhány tényszerű és dokumentált információ áll a rendelkezésünkre a tervezés és az esetleges termelés beindítására vonatkozóan. Ugyanakkor hiányzó adatok vannak a logikai következtetések összképének összeállításához, hogy kitöltsük a hiányzó részleteket.
Pár adat:
1. A veterán Oberleutnant Alfred Uhde azt mondta, hogy az adományozási dokumentumot kézhez kapta 1944 végén, de magát a jelvényt már nem.
2. Willibald Sellner 1944. december 12-én megkapta a dokumentumot, amennyiben az adományozási okiratról készült fotó eredeti. Ez egy hiteles és eredetinek elfogadott nevesített dokumentum, amelyet elfogadnak a Dr. Klietmann által bemutatott dokumentumként és Nimmergut is bemutat a „Deutsche Orden und Ehrenzeichen bis 1945 című 4. kiadású könyvében.
3. A jelvény nem készült el 1944. július 26-ra, így nem tudták bemutatni a csapatoknak, mivel a Kancellária nem hagyta jóvá a jelvény formatervét. A hadsereg Főparancsnoksága értesítette a tervezőt Ellmar Lang-ot, hogy Adolf Hitler elutasította a terveket és javaslatokat kapott az OKH-tól, hogyan lehetne javítani a tervezésben, ami megfelelhet Hitlernek. Ellmar két újabb formát nyújtott be, amelyek közül az elsőt Oberst Froben elutasított, de a 2-es formát elfogadta és megrendelt mindegyik fokozatból 20-40 darabot egy „drezdai gyártótól”. Oberst Froben 1945. január 1-én elhagyta igazgatói pozícióját, mivel áthelyezték egy tüzérségi ezredhez. Eddig az időpontig egyetlen Légballonos Megfigyelő jelvény sem került ki a csapataihoz. 4. Időközben ( 2002 óta ) előkerült Ernst Junge adományozási okirata 1944. december 14-i dátummal. Az okirat eredeti, de eltér az előző formátumtól.
A másik tény, hogy Dr. Heinrich Doehle elnök dokumentálta az 1945-ös Die Auszeichnungen des Großdeutschhen Reich Orden Ehrenzeichen, Abzeichen című könyvében, hogy a Kancellária készen állt a Légballonos Megfigyelő Jelvény gyártásának jóváhagyására. Viszont, a jelvény újabb tervezete nem lett benyújtva ebben az időben, mivel Doehle kéziratában nem volt jóváhagyott fénykép vagy rajz. Azonban Ő a könyvében felsorolta minden kritériumát az odaítélési feltételeknek.
Christopher Ailsby az 1994-ben íródott “A II. Világháború Német Érméi és Politikai Kitüntetései” című könyvében megemlítette, hogy a lehetséges drezdai gyártó Glaser&Söhne, Dresden, Borngass 5. lehetett. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy Drezda városa 1945. február 13. és 15. között szinte teljesen megsemmisült, Glaser&Söhne cégével együtt és már nem is építették újjá 1945-ben. 1990-ben magán kézbe került, és dekorációkat, kitüntetéseket és rendjeleket gyártanak mind a mai napig.
További érdekesség, hogy milyen vázlatok alapján készülhetett el a Légballonos Megfigyelő Jelvény 1957-es változata. A logika azt diktálja, hogy a Német Szövetségi Köztársaságnak szüksége volt néhány adathoz, amelyek alapján el tudta készíttetni az 1957-es változatot. A kutatók próbálják megszerezni ezeket a nyilvántartásokat, de ez nem egyszerű, mivel a berlini Fal lebontása után a németek átszervezték az archívumot. Az összes náci időkkel kapcsolatos dokumentáció Potsdam-ban van, Berlin közelében és már nem Koblenz városában. Katonai archívum még található Freiburg-ban és sok archívum még mozgásban van az országban. Sok régi levéltáros, aki hosszú ideje dolgozik Potsdam-ban és tudják a dolgukat, ők sem találnak meg egyenlőre semmit. Egyesek szerint a teljes levéltári rend helyreállítása akár 30-50 évet is igénybe vehet.
Záró gondolatok
A jelvénytest két tölgyfalombot ábrázol, ami körül öleli a légballont, ami 45 fokos szögben „lebeg”. Az eredetinek feltételezett jelvények sajtolásos technológiával készültek, de az öreg másolatokra is ez a jellemző. A modern másolatokat öntik.
A jelenlegi ismeretek szerint ezt a jelvényt nagyon kis számban adományozhatták, de előfordulhat az is, hogy egyáltalán nem kerültek adományozásra. Próba veretek előfordulhatnak, de a gyártó cég neve és az esetleges rendkívül kisszámú eredeti jelvény helye a mai napig ismeretlen. Ezeknek az adatoknak a fényében kijelenthetjük, hogy a Harmadik Birodalom egyik legritkább, és legjobban megkérdőjelezhető jelvényéről van szó. Az adományozásról szóló okiratok némelyike egészen a háború vége előtt került ki a jogosultakhoz. Nagyon valószínű, hogy a jelvény késedelmes bevezetése és az adományozható katonák korlátozott száma miatt csak az adományozási okiratok kerültek kiosztásra.
A bemutatott 3 darab préselt lemez jelvény közül kettőnek az előlapja hasonlóságot mutat, de a hátlap kialakítás (zsanér, tűző és a beakasztó kampó) teljesen eltérő egymástól, ahhoz képeset, hogy állítólag egy gyártó kapott megbízást a limitált széria gyártására. Az orosz gyűjteményben lévő 2002-es előkerülés teljesen eltér mind az előlap, mind pedig a hátlap kialakításában az előző kettőtől. A sas feje pedig a másolatokra utaló jeleket visel magán.
Dr. Heinrich Doehle nem tudta bemutatni 1945-ös könyvében ezt a jelvényt. Hogy miért? Azért, mert a Kancellária által hivatalosan elfogadott 2-es forma túl későn került elfogadásra és a próba veret gyártására sem volt már elegendő idő. Ugyanúgy, mint a Luftwaffe Közelharcpánt esetében.
Mivel lemez jelvényről beszélünk, ezért hamisítani is annyira könnyű, mint a Kondor Légió Páncélos Rohamjelvényét. Attól, mert eredeti fotókon nem viselik még lehetne akár eredeti is, de 1945-ben már nem a fotózás volt a német katonák legnagyobb problémája, hiszen az 1944. július 20-i Hitler elleni merénylet Sebesülési Jelvényeiről sem láthatunk eredeti viselési fotókat. A lemez kialakítás pedig megkérdőjelezi az egész jelvényt, hiszen 1944-ben már nem készültek lemez jelvények, főleg nem minőségi tombak alapanyagból.
